Hiába mosolyog az ajkad,
ha szemed fáradt, fénytelen.
Hiába hazudsz jókedvet, boldogságot -
mást tán be tudsz csapni,
ám engem nem.
Figyeled a tréfás, badar beszédet,
s együtt nevetsz a többivel,
én tudom csak, hogy ez nem érdekel téged,
mikor pillantásod a távolba réved el.
Hiába mosolyog ajkad,
ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik az arcod,
mely oly kedves nekem.
Szép, szép az álom,
hogy ezentúl mosolyogni fogsz
az egész világon,
de ezt nem érted soha meg,
mert hűtlen társad elárul:
a szemed.
Hiába mosolyog az ajkad,
ha elfojtott könnyeid
visszafolynak fájó szívedig,
hogy még jobban fájjon...
Jaj, csak a szemedből
bánatod hírnöke
nehogy kitaláljon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése