Konsztantyin Szimonov: Várj reám

Várj reám, s én megjövök, 

hogyha vársz nagyon, 

várj reám, ha sárga köd 

őszi búja nyom; 

várj, ha havat hord a szél, 

várj, ha tűz a nap, 

várj, ha nem is jön levél 

innen néhanap; 

várj, ha nem vár senkit ott 

haza senki már, 

s ha nógat is bárki, hogy 

nem kell várni már. 

Várj reám, s én megjövök. 

Fordulj daccal el, 

ha álltatják ösztönöd, 

hogy: feledni kell... 

ha lemondtak rólam már 

apám s lányom is, 

s jó barát már egy se vár-- 

...szinte látom is: 

borral búsul a pohár, 

s könnyet ejt szemük, 

rám gondolva. De te várj 

s ne igyál velük. 

Várj reám! Ó átkelek 

minden vészen én. 

Aki nem várt, rám nevet: 

"Szerencsés legény". 

Nem tudhatja senki sem, 

te meg én csupán, 

hogy te jártál ott velem 

öldöklő csatán, 

s te mentettél meg, de hogy ? 

Egyszerű titok: 

várni tudtál rám, ahogy 

senki sem tudott.