Ismerjetek meg végre: ki vagyok?
Álarc alatt volt mostanáig képem.
De már meguntam én álarcomat,
És azt most ünnepélyesen letépem!
Olvastátok vidám dalaimat?
Azt gondoljátok, hogy lelkembül írom?
Oh, dalaimban a kedv, nevetés,
Csak olyan ez, mint a virág a síron.
Kívül a síron nyílik a virág,
S belül a sírban féreg és halott van;
Így írtam én enyelgő dalokat,
Míg lelkem haldokolt a fájdalomban.
De többé nem leszek komédiás,
Ki víg pofákat vág a közönségnek,
És odabenn a színfalak között
Arcán kínszenvedés könnyei égnek! -
Oh nem, ez mégsem szép határozat!...
Múljék oly gyorsan, amily gyorsan támadt.
Szenvedjen bár szívem: a víg dalok
Ne szűnjenek meg... hátha általuk
Kissé vidítom szomorú hazámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése