Ajkam hiába is haraptad,
Lehámlik róla már a bőr.
S emlékemen se csókol ajkad,
Csak úgy piroslik messziről.
Csak úgy piroslik messziről, mint
Lámpás sötét mezőbe lenn,
Hol már nincsen nap és idő sincs,
Fölötte néma végtelen.
S a lámpás zárt üvegje koppan,
Rászáll néhány szép éjbogár,
Rászáll, futós, lehull halottan:
A lángra mind halott-sóvár.
S a lámpás ég piros színében,
Fölötte hűvös szél suhan,
A Távol száll a véren, éren
És szívem megremeg búsan.
Ajkad nekem csak úgy piroslik,
Mint messzi vágy fájó szíven.
Tört színe nem vakít, nem oszlik,
Csak ring a bánat mélyiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése