Most a bölcseknek beszélek,
mert a többi gúnnyal vár itt:
akkor élet csak az élet,
hogyha lánghalálra vágyik.
Szerelemnek estje, melyben
nemzettél, mely téged nemzett,
elfog furcsa sejtelemmel
lassan égő gyertya mellett.
És egy percig sem maradnál
lenn, az árnyban éjszakázva,
új kívánság elragad már,
föld, magasabb rendű nászra.
Téged messzeség sem tör le,
szomjazod a fényeket,
szállsz, pillangó, megbűvölve,
s már a láng elégedett.
És amíg ez nem a tiéd:
élet a halálban-
bús vendég vagy, nem egyéb,
földön és homályban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése