Emlékeim kertjében
egy sziromtalan
rózsa hervad,
öröm, szerelem
a földön hever,
fűbe olvad.
A fájdalom fája
árnyékát veti,
s a nap
túl sötét már,
lassan rálép
az alkonyat.
Ha eljő’ az est
fekete leple,
s rázuhan,
holt rózsám
eltemetem,
maradok magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése