Olyan szép szavakat mondtál nemrég az este,
Hogy a sok-sok virág, amely felénk hajolt,
Szerelmes lett belénk, s kettőnk arcát keresve,
Közülük hirtelen egy az ölünkbe hullt.
Nincs messze az idő, mondtad, mikor az élet,
Mint túlízes gyümölcs, megérve majd lehull;
S hogy zeng majd a harang, értem kondulva s érted,
S hogy szeretjük egymást, ha majd bealkonyul.
Körülölelt hangod édes hulláma ringva,
S forró szíved olyan nyugodtan lüktetett,
Hogy félelem nélkül láttam volna kinyílva
A kanyargó utat, mely a sírunkhoz vezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése