Mikor már szint roppan
terhe alatt a szív
és mindent olthatatlan,
ijesztő éj borít,
mikor némulva reszket
ajkunkon a panasz
s többé már nem nevettet
a baráti vigasz,
hirtelen csapodár fény
tör be az ablakon
és üdítő sugárként
fröccsen szét a falon:
az égbolt magasának
kékjéből frissítő
fuvallatokban árad
illat és levegő...
Tanulságot, tanácsot
nem hoznak, bűvigét,
rágalom és gyalázat
ellen egyik se véd -
mégis érezzük: áldott
jóságuk mily közel,
s oszolni kezd a bánat
s lélegzik a kebel...
Ily üde, drága, boldog
üdv volt s ezerszeres
üdv nekem - a tudat, hogy
szerettél s hogy szeretsz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése