Halk hangon sírdogálnak a szelek,
Mint eltévedt és meghökkent fiúcskák,
Fakó aranyvonal a holdszelet,
S átlépte már a hervadt hegyek csúcsát
A sápadt hajnal, s halkan közeleg.
Megcsobbanó, híg sárban gázolok,
S az őszi kertben messze nézni félek,
Elhervadt ajkam csendesen zokog,
S érzem édes ízét tört, sűrű vérnek;
Az ágakon gyászlobogó lobog.
Egyszerre édes, lázas képeket
Látok kialvó szemmel, késő vággyal,
Hallok szelíd, lágy menüetteket,
S halk, surranó, selyembe vont bokákkal
Az Élet a bús fák közt ellebeg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése