Megmérek minden bánatot:
Rászűkül szemem.
Olyan nehéz-e másnak is,
Vagy könnyebb, mint nekem.
Vajon ők régen tűrik-e,
Vagy új keletű baj -
Én nem tudom a dátumát,
Oly régóta fáj.
S kik sebesülten élnek is,
És küszködnek vele,
Ha volna inkább alkalom,
Nem meghalnának-e?
Tudom, van néhány szenvedő,
Ki végül mosolyog.
(Utánozhatod csak a fényt,
Ha az olaj kifogy.)
S ha felgyűlne több ezer év
Az egykori bajon,
A fokozatos elmúlás
Vigasz lenne vajon?
Vagy mindent tűrnének tovább,
Ideg-évszázadot,
Kifeszülve a nagyobb kín
S a szeretet között?
Mondják, van sérült számtalan,
Az ok sok lehet.
A halál csupán egyszeri:
Leszegzi a szemet.
Ott van a szükség. A hideg,
A kétségbeesés.
Ha rokon szeme kerget el,
Míg rokon szeme néz.
S bár megnevezni nem tudom
Egész pontosan, ám
Gyötrelmes vigaszt nyújt nekem
Itt a kálvárián
Az, hogy sokfajta a kereszt,
És cipelik, mint én -
És megborzongok: hátha van
Olyan, mint az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése