Mezők fölött repült, rétek fölött, mindenütt, erek patakok csörgését hallotta. Erek csörgedeztek, patakok futottak, mind a folyó felé igyekezett. Elért Picinyke a folyóhoz, félelmetes volt a folyó: Kékre vált rajta a megvékonyodott jég, a partok mentén előbuggyant a víz.
Látta Picinyke: napról napra több ér, patak szakad a folyóba. Észrevétlen gyűlnek-gyülemlenek a kis patakok a hó alatt, beleömlenek, egy-egy szárazérbe, vízmosta árokba, onnan aztán fejest a folyóba! Sok-sok erecske, patak, csermely ömlött a folyóba, s elbújt a jégtakaró alatt.
Fekete-fehér, karcsú madárka termett Picinyke előtt. Fürgén szaladgált a parton, billegette hosszú farkát, köszöntötte a cinkét::
.Civi! Civi!
-Mit civikelsz?-Kérdezte tőle Picinyke. -És miért billegeted a farkadat?
-Civi!-felelte a karcsú madár. -Hát nem tudod, hogy hívnak engem? Barázdabillegető. Megbillentem a farkamat, rákoppintok vele a jégre, akkor meghasad a jég, és zajlani kezd a folyó.
-Hiszi a piszi! -hitetlenkedett Picinyke. -Csak hencegsz!
-Nem hiszed? Ide nézz! -kiáltotta a karcsú madárka. -Civi!
És még jobban billegette a farkát.
Akkor valahol följebb, akkorát durrant a folyó jege, mintha ágyút sütöttek volna el! A barázdabillegető fölrebbent, s ijedtében olyan sebesen elröpült, mintha ott se lett volna.
Picinyke meg mit látott: meghasadt a jég, mint az üveg. Az erek, patakok, amelyek a folyóba futottak, s a jég alá bújtak, nekiveselkedtek, feszítették, míg hangos durrogással megrepedt. Megrepedt, és kisebb-nagyobb táblákra hasadozott.
Megindult a folyó. Zajlott, rohant, most már senki-semmi nem tudta feltartóztatni. Táncoltak, kerengtek, billegtek rajta a jégtáblák, egymásra csusszantak, meg-megpördültek, kivágódtak a partra.
Egyszerre ott termett a sokféle vízimadár, mintha valahol a közelben meglapulva várták volna ezt a pillanatot.
Ott keringtek mind: a vadkacsák, a sirályok, a hosszú lábú sárszalonkák.
Lám csak, visszatért a barázdabillegető is, ott tipegett föl alá a parton, hosszú farkát billegette. Csipog, csárog, csirreg, vijjog, fütyül, pityeg, csattog, cserreg a sok madár. Az egyik víz alá bukdosva halászik, a másik az iszapot túrja csőrével, a harmadik muslicákat kapkod a parton.
-Nyitnikék! Fut a jég! Fut a jég! -zendített rá örvendezve Picinyke is.
És röpült az Öreg Verébhez, elmondani neki, mit látott a folyón.
Az Öreg Veréb így tanította:
-Láthattad: először a mezőre érkezik meg a tavasz, aztán a folyóra. Jegyezd meg jól: Április a neve annak a hónapnak, amelyik eltakarítja a jeget a folyókról. Most pedig röpülj vissza az erdőbe, meglátod mi vár ott.
És Picinyke egykettőre elröppent az erdőbe.
(fordította: Rab Zsuzsa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése