1
Alkonyodik odaáltal,
Pihenőre száll a nap.
Lomha füzek, lomha ággal
Tó vizébe hajlanak.
Elszakadtam kedvesemtül:
Most hullass, szem, sós vizet.
Ím' a fűz, a méla, rezdül:
Szélben a nád zúg, zizeg.
Tiszta fényed éjszakámon
Távolról is átragyog.
Így rezegnek át a nádon
A mennybéli csillagok.
2
Felleg gyűl az alkonyégen,
Keble zúgva megszakad:
Panaszos hang kél a szélben:
Csillagod, tó, hol maradt? -
Keresik a fényt a szellők,
Felborzolva a vizet...
E borongást, ezt a felhőt
Már te föl nem deríted.
3
Lopva bolygok este végig
Titkos erdőösvenyen:
Ki, a puszta nádas-érig,
S hogy velem vagy, képzelem.
S a bokor ha elsötétül,
S zúg a nádas, rezeg a tó:
Oly bús minden: enyhülésül
Sírni, sírni volna jó!
Tiszta hangod lágy zenéje
Leng körülem, azt hiszem:
S éneked a tó vizébe
Merül halkan, szelíden.
4
Esthajnal. A nap
Nyugovóra tér.
Felhős ég alatt
Nyargalász a szél.
Villámlik vadul,
Dörg irtóztatón,
Röpke fény vonul
Gyorsan át a tón.
Vészes ég alatt
Lelkem látni vél.
Hosszú hajadat
Lengeti a szél.
5
Méla holdfény lejti táncát
A tó sima tükörén,
Sápadt színű rózsaláncát
Fonva a zöld sás közé.
Túl a dombon a sötétbe
Szarvasok tekintenek:
Itt egy szárny halk libbenése,
És a nádas megremeg.
Sírva kell a földre néznem:
S képed' lelkem mélyin át
Halkan átvonulni érzem,
Mint egy csöndes estimát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése