Mint kavicsos part felé a hullám,
úgy futnak a halálba perceink,
és előde helyére benyomulván
küzdelmes láncban mind előre ring.
Az élő mag fürdik a fényözönben,
nő, megérik, de alig volt dicső,
sanda sötét tör glóriája ellen
s amit adott, megrontja az Idő :
lemarja friss hamvadat, ifjuság,
s ráncokat vés a szépség homlokára,
habzsolja létünk kincsét, legjavát,
s nincs amire le ne csapna kaszája.
De bárhogy dúl is vérengző keze,
dalomban te mindig dacolsz vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése