Csak leskelek, de édes és imádott
ellenségemről nem jön hír sehonnan;
mit gondoljak? magamnak mint okoljam?
remény sarkall s bénító gyávaság fog.
Hogy szép volt, az már oly soknak megártott:
ez mindnél szebb, ártatlanabb azonban:
tán isten - hogy ne sínylődjék a porban -
csillagnak szánja ezt a tisztaságot,
sőt napnak. És ha így van, itt a vége
kis békéimnek, hosszú kínjaimnak:
az életemnek. Zord válás, mivégre
hoztál ki poklából fájdalmaimnak?
Elmúlt immár sorsom rövid meséje,
s delelő éveim lealkonyulnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése