Találkoztunk a fák közt
a kertben ő meg én.
Jött hófehér kis lábbal
a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem,
mint a rügy nő ág hegyén,
De ifjan és bolondul
ezt nem hihettem én.
És álltunk a folyónál,
hol véget ért a rét.
Vállamra tette akkor
kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek,
miként a fű, ha ragyog;
De bolond ifjú voltam
s most csupa könny vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése