Az éjjel tiszta levegőjén
nagy hirtelen egy hang rikolt.
Mi ez? Talán a távoli verőfény?
Remeg az ég. Ki volt?
Egy kis madárkát megcsapott a hajnal hűs lehelete,
érezte, száll az éjjel:
(szűz harmatot öntött a gyep zöld bársonyára széjjel,
s nedves lett a hosszú fű és lóhere),
mostan fehér lábával, meztelen,
merengve, csendesen mén,
szökik a kertből, az utakra csap,
s a sárga búzaföldek végtelenjén
magához öleli a nap.
S Kelet hatalmas, nagy kapuiból
a lánghajú ifjú előpirul,
otthagyva megrakott, dús asztalát,
érces lármával zúg alább:
lova patája csattog,
dübögnek az arany sikátorok,
szekere lángokat fog,
a föld alatta ingva tántorog,
zajongva száll a sok boldog nap-angyal,
és mind ujjonganak.
Az ébredő föld is kiált derűs robajjal:
"Hozsanna itt a nap! A nap".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése