1
A levegő jég és üveg,
megyek a hó ropog alattam:
gőzt fúvok, szakállam zizeg:
tovább, tovább csak szakadatlan!
Hogy hallgat az ünnepi táj!
Holdfény hull az öreg fenyőkre,
s mintha vonzaná a halál,
úgy ejti ágát mind a földre.
Dermedj át, fagy, a szívemen,
hogy dúló, vad tüze megálljon
és végre benn is csönd legyen,
mint itt az éjszakai tájon.
2
Farkas vonít a sűrűn át:
mint anyát éhes csecsemője,
felüvölti az éjszakát
s véres koncát sürgeti tőle.
A havon most őrjöngve zúg
a szél föl s alá viharozva,
talán hogy ne vacogjon úgy:
ébredj, óh szívem, vad panaszra!
Ébredjenek halottaid,
kínok sötét serege szárnyalj!
Kavarogj és tűnj tova víg
és zord északi cimboráddal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése