Napest, csillagvilág
s egy hívó, tiszta jel…
S ne zúgjon hab a révkapukon át,
ha bárkáin útrakel.
Telt ár vigyen, mely szinte szendereg,
s nincs habja, csobaja -
mi határtalan mélyből született,
tér most haza.
Félhomály, estharang,
nyomában éj lobog...
S ne szomorítson búcsú sem, ha majd
elindulok.
Mert bár tér s idő korlátaitól
az ár messzire von,
hiszem: ott vár Kalauzom, mikor
a révet elhagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése