Konsztantyin Fofanov: A napraforgó

Paraszt-virág, oly bőséges a magva,
elszunnyadt, magát a sorsnak megadva
s a sovány sövény fele bólogat,
a napra mosolygott rég, mint a nap.

Ruganyos levele és ifjú szára
örömmel fordult az arany azúr
felé s virágba bomlott pazarul,
paraszt-virág, a zordon föld virága!

Sorsa a csüggedt csöndben elmerült,
az üresszemű ábránd meg se látja,
szerelmét, mint boldogságát, elássa,
s gyöngédségét szégyenli, mint a bűnt.
 
(Eörsi István fordítása)