Őri István: Rejtőzködés

Rejtsd magad a napsugárba

és fény leszel

rejtőzz el a föld porába

és bársony leszel

bújj virág szirmába

pillangó álmába

és boldog leszel..

Őri István: Félelem

Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár

sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába

nagykabátba bújt és meleg csizmába

majd kutatva körül nézett:

"Mi történt?

ki jött, ki hozott hideget

sötét didergést, pengő jeget?"

a Nyár nem látott senkit

mégis fázott

szorosabbra húzta magán a kabátot

pedig a levegő illatos volt

virágok nyíltak mindenütt

a fák lombjain átsütött

a meleg nyári nap...

s akkor észrevette

hogy csend van körös-körül

mozdulatlanság

a szél nem énekel

a patak vize megdermedt

két csobbanás között

a tücskök és a madarak

elmentek messzire...

a Nyár kétségbeesve körülnézett

kereste a hangot

a mozgást

a dalt

az Életet

körbefutott a világban

bejárt eget s földet

mindenkit megkérdezett

akivel útközben találkozott:

"Mi történt?

Miért mozdulatlan minden?

Miért fázom?"

A kérdezettek

csak a vállukat vonogatták

s még szorosabbra húzták

magukon a bundát

mert ők is fáztak

s a Nyár csak ment

hét világon át

majd lassan elfáradt

útközben elhagyta a remény

a világ végén

egy zöldellő réten leült

beburkolta magát a kabátjába

és elaludt...

a fákról lassanként

elkezdtek hullni

az első megsárgult levelek...

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni 

szeretnék többé sohasem sírni 

szeretném a világba kiordít'ni: 

Ne csüggedj, van remény 

az út vége a győzelem! 

nehéz a harc, de 'mi vár: 

boldogság, béke, szerelem! 

Szeretnék a szerelemről írni 

szeretnék boldogságtól sírni 

szeretném a világba kiordít'ni: 

Istenem! Ő itt van velem! 

Látom Őt, nemcsak álmodom 

a perceket már nem számolom 

mert eljött, s többé nem megy el 

ó, áldott élet 

áldott szépség 

áldott szerelem! 

Szeretnék csak mindig Róla írni 

tündérmesét, igaz történetet 

szeretném a világba kiordít'ni: 

Szeret, szeret, szeret! 

S azt is, hogy én is szeretem 

jobban, mint életem 

s ez a szerelem végtelen 

mert kettőnké - ugye, Kedvesem? 

Szeretném elmondani 

hogy szeme gyönyörű 

s ajka édes 

minden, mit mond és tesz 

szivárvánnyal ékes 

s csak, hogy láthatom 

a Mennyország nekem 

szeretném elmondani nektek 

hogy végtelen szeretem! 

Szeretném, ha mindez való lenne 

szeretném, ha egyszer Ő üzenne: 

Várlak, gyere, szeretlek én is! 

szerettelek mindig 

s szeretni foglak 

a világ végezetéig!

Őri István: Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:

legyen örök tánc életünk

dallamok, ének, léptek, suhanás

könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!

erősen fogd kezem

ölelj, szoríts,

égess el örök táncban

szerelem!

Őri István: Tündérkapu előtt

Amikor felmentünk a Tündérlépcsőkön a Tündérkert Kapujához és bekopogunk az Ajtón, a Tündérkapus megkérdezte: 
- Hát ti mit akartok itt? 
- Be akarunk menni! - feleltük neki. 
- Miért akartok bejönni? 
- Mert betakart a világ és nem kapunk levegőt. 
- És gondoljátok, hogy itt bent jobb lesz? 
- Tudjuk, hogy jobb lesz! 
- Ej, Ej! Honnan vagytok ilyen biztosak a dolgotokban?! Hisz még sosem jártatok a Kertben. 
- Nem jártunk, de a mesékben azt olvastuk, hogy a Tündérkertben minden szép és jó. A Kertben tündérek laknak és a virágok örökké nyílnak. 
- A mesék azok csak mesék! Némelyik csak kitaláció. Hátha ez is csak egy mese a sok közül. 
- Nem! Ez nem olyan mese! Ez valóság! Azért jöttünk ide! 
- Ej, Ej! Honnan tudjátok, hogy ez valóság? 
- Mert vannak valóságos mesék is. 
- Valóságos... mesék?... Furcsa... De igazatok van! - adta be a derekát a Kapus. - A Tündérkert valóság, a Kapu is valóság, a szép is valóság. Gyertek hát be, és éljetek! 
A Kapu kinyílt és mi beléptünk a Kertbe, ahol megáll az idő, megáll a lépés, megáll a mozdulat, mert ott bent minden örök. Tettünk néhány lépést, mire az előbbi Tündérhang újra faggatózni kezdett. 
- Na, ilyennek gondoltátok a Kertet? 
- Nem! - feleltük egyszerre. 
- Nem-e?! - kiáltott fel a Kapus csodálkozva. - Aztán milyennek gondoltátok? 
- A mesékben sok mindent leírtak a Kertről. Még képeket is tettek a történetek mellé. Kitalált képeket, mindenféle képeket, ki hogyan képzelte a Tündérkertet, kinek milyen volt a saját Kertje. Volt, aki regényesen írt a Kertről, volt, aki tudományosan. De azok csak szavak voltak, mondatok és mozdulatlan, halott képek. Ez pedig itt a valóság, amely mellett a szavak elenyésznek, a mondatok lényeggé szelídülnek, a képek életre kelnek, mint ahogy minden és mindenki él, aki a Kertben talál otthont. A Tündérkert valóságos és örök! Végtelenül több, mint a mesék, a legendák, az elemzések. Végtelenül több és jobb, mint a világ! 
- Aha... - dünnyögte a Tündérkapus. 
- Jó, hogy beengedtél minket. Köszönjük! Ha vissza kellett volna fordulnunk, útközben meghalunk. 
- Igen, tudom... - felelte elgondolkozva a Kapus. - Már akkor is tudtam rólatok, amikor a világban voltatok, s akkor is, amikor elhatároztátok, hogy eljöttök hozzám. Láttam a lépéseiteket a Tündérlépcsőkön, hallottam szívetek egyre szaporább dobogását, s tudtam, szívetek hangja nem az út fáradalmaitól erősödött fel, hanem a várakozás izgalmától. Láttalak benneteket megpihenni a fák alatt, majd tovább menni végső erőtökkel, hitetekkel és bizalmatokkal, hogy itt Életre leltek. És akkor is láttalak benneteket, amikor megálltatok a Kapu előtt, mert nekem az anyag nem akadály, a Kapu és a falak nem határok, mintahogy nektek sem lesznek azok. 
Most menjetek a Csend-sarokba és pihenjetek. S amikor úgy érzitek, mindent elmondtatok egymásnak, gyertek vissza a Tündérek közé, mert akkor már ti is egy lesztek közülük, látással, varázserővel, szeretettel és bölcsességgel eltelve. S akkor tüzet is gyújthattok a lelketekkel és elmehettek ki a világba, idevezetni azokat, akik vágyják, de nem lelik az utat felénk. És ha visszatérve a fájdalmak szürke völgyéből erőtlennek érzitek magatokat, újra vár a Csend-sarok, a röpke madarak és a bűvös Pad, amely pihentet, átalakít és új élettel tölti meg lelketeket. 

Menjetek, hát és éljetek! 

És mi kéz a kézben elindultunk a Csend-sarok felé.

Őri István: Egymásra hajló fák alatt

Egymásra hajló fák alatt 

léptünk tétován halad 

néha sietünk, néha megállunk 

néha csodákra várunk 

néha mozdul a kezünk 

néha összevillan a szemünk, 

majd megyünk tovább 

s nem nézünk egymásra, 

mert nem szabad 

hátunkon a múlt halad 

s igazítja lépteink...

Egymásra hajló fák alatt 

léptünk tétován halad 

s ha kezünk véletlen összeér, 

a fák lényegtelenné válnak 

a tétova léptek Rád találnak 

csak merjük, mit szabad, 

ami lelkünkből fakad, 

s mit a szív követel: 

el nem engedni szép kezed, 

mert az út és az idő halad 

s mindjárt valahova érünk 

ahol az lesz, mit ketten remélünk, 

vagy más... 

ott csak mi leszünk 

és lesz folytatás 

vagy útelágazás... 

merjük hát, mit a szív akar 

szorítsuk egymás kezét 

keressük egymás szemét 

s mindent, mi Te vagy, mi szép 

s ha megtaláltuk, érintsük erővel 

beszéljünk hozzá hangtalan mesét 

ne féljünk próbálni forró ölelést, 

hiába ordibál a múlt 

mert egyszerre minden más lett: 

a fák levele lassan mind lehullt 

s velük a szabályok, velük a múlt 

szabadok vagyunk a fák alatt! 

nem szól senki, nem figyelnek szemek 

nem követik életünk elmúlt életek 

szabadok vagyunk, Te meg én! 

jer hát felém, mert a pillanat szalad 

a táncoló fák alatt...

Őri István: Reggeli köszöntő

Kedvesem,

szép reggelt,

szép napot,

szép estét s holnapot

tiszta perceket, mint téli a hó ragyog

életet, mosolyt, öröméneket

s mindent, mire vágysz - kék szemet

és két kezet, mely kezedben alszik

és két szívet, mik egybedobbannak

s mitől a félelem kialszik

és lépéseket

és szellőt, kék eget

és álommadarat

és úttalan utakat,

hol csak mi megyünk

mit csak mi ismerünk

mit ha végigjárunk,

már semmire sem vágyunk,

mert megnyerjük a legnagyobbat:

az Életet Veled

és legyen sok madárdal ma Neked

és dobogjon hevesen kis szíved,

ha ismerős hangot vélsz hallani

ott belül, hova a lelked jár

szerelemet játszani - velem

és ha sétálsz az udvaron

kedves papuccsal lábodon

ne érintsd a füvet

szállj, repülj,

mert mosolyom követ

s visz át mindenen

Kedvesem

szép napot Neked

és szép holnapot

és szép éjszakát,

mikor a hold ragyog

s éj hajadat ezüsttel hinti be

és a bársony égből

megannyi csillag

ámulva tekint a földre le,

mert ilyen szép még az égben sincs

hiába gyémántragyogás,

minden égi kincs

hiába égi ösvények

bűvös fénysora

minden hiába,

mert itt lent van a csoda

Te

ki lejöttél hozzánk kedvesen,

ki köztünk élsz szerelmesen

Szerelmesem

szép perceket Neked

szép órákat,

napokat,

éveket

Életet - Veled.

Őri István: Valaha voltál nekem, nekünk...

Napok teltek el azóta

és csillagok

miket el akartam érni

hogy Téged elérjelek

napok

és nehéz éjszakák

miket túl akartam élni

hogy Téged elérjelek

messze vagy

túl a csillagokon

a nappalokon, az éjeken

el akarlak érni

túl a csillagokon

túl mindenen

mert nagyon szeretlek

Téged

túl minden emberi mértéken

túl Istenen

túl a végtelenen

túl a szerelmen

szeretlek

Téged

Őri István: Uram, Te látod Őt

Uram, Te látod Őt 

s ti is, hegyek 

mikor szép szemével kitekint ablakán 

s rátok néz, néha mosollyal, néha tétován 

s te szép fényes nap 

mikor a nap végén aludni térsz 

te is látod Őt, mert Ő téged néz 

messze jár, túl földön, túl az egeken 

túl rajtad is 

s talán szól is hozzád... 

s ti kedves madarak 

s ti zöld borostyánok 

a lépcsőn, hol nap mint nap 

felmegy és le 

ti minden nap látjátok Őt 

s talán meg is érint titeket 

szent kezével megszenteli 

a leveleket 

s ha rátok néz, tündér-szeme nevet... 

Te is, kedves mókusfi 

ablaka előtt 

mikor kis kezeddel 

próbálod a gyümölcsöt 

többször is 

és ha puha, selymes és piros, 

elviszed fészkedbe... 

ugye ránézel gyakran 

ugye látod bűvös tekintetét 

ugye látod, 'mint bátorítón int feléd 

ugye látod karcsú, szép kezét... 

Ti mind, kik látjátok Őt 

meséljetek 

Róla 

mi történt vele azóta, 

hogy én nem láthatom? 

mondjatok el mindent 

mert minden fontos, ami Ő... 

Vagy lehet, hogy mondjátok 

csak nem értem szavatok? 

nem tudom... 

Ti látjátok Őt és éltek általa 

én nem láthatom 

csak emlékét 

mely messze tűnt való 

semmibe markoló 

s lassan vele halok.

Őri István: A fa éneke lehulló leveléhez

elengedlek...

most menj,

s ha messze jársz is,

azért üzenj,

mert én itt maradok,

nem mozdulhatok

ez a dolgom:

várakozok

a télre,

a fehérbársony létre,

míg te a messzeföldet járod...

itt várok rád,

hogy visszatérj,

mert én anyád vagyok,

s szerelmes párod...

mesélj majd,

merre jártál

s hogy te is úgy vártál

engem,

mint én téged?

számoltad-e a perceket?

s amikor álmodtál

virágos rétet,

emlékeztél-e rám,

ki e rét fölé borul,

ki alatt hűs az árny

és megpihen a vándor,

ha az est ráalkonyul?

mesélj az álmaidról,

miket a puha avar adott neked

ugye nem fáztál

a bársony hó alatt,

ugye nem bántott

a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,

mégis oly távol...

s bár létünk tűnő pillanat,

állnom kell helyemen,

vigyáznom rád,

testvéreidre,

és a rétre is,

hogy amikor

a Fénykirály

újra életre kel,

és a Tavasztündér

már közel,

felemeljelek,

ébresszem

gyengéd álomlétedet,

hogy sarjadj ki újra ágamon

s adj nekem

új tavaszt,

új Életet.

Őri István: Ő

Ugye jó a csend,

ugye jó a magány,

ugye az is jó, ha néha

jön valaki,

aki már nem is olyan talány,

s akkor örül a szíved,

bár néha szenvedsz,

de mégis van valaki,

aki az Életed.

Ugye az is jó, hogy nincs mindig csend,

ugye jó a hang, a csacsogás,

ugye jó hallani a hangját,

s látni Őt...

ugye jó a Társ,

ha néha szenvedsz is,

de mégis van ...

Őri István: Hangtalan szavak

Csitt! 

Ne szólj, kedvesem! 

ujjam ajkadra teszem, 

hogy ne mondj 

semmit sem, 

mert elég a fény, 

s a szemünk, 

mi látni enged téged, 

és a mozdulat, 

mellyel hozzád lépek, 

s amikor elérlek, 

ajkad lezárom... 

Csitt, kedvesem! 

ajkam ajkadra teszem, 

hogy a hang 

ne sodorjon el 

tőlem - tőled. 

hogy a szó 

ne takarjon el 

előlem - előled 

most a csend beszél 

nekem - neked 

most valami kezdődik 

életem - életed... 

Csitt, kedvesem! 

csak még egy kicsit. 

s amikor ajkunk 

már elmondott mindent. 

feloldom a zárat. 

s feloldod te is. 

mert eljött az ideje 

a boldog kacagásnak. 

a könnyeknek. 

a nyárnak... 

de addig: 

Csitt, kedvesem! 

beszélgessünk 

szavak nélkül. 

szerelmesen. 

Őri István: A világ legszebb mondata

Egyszer azt írtam Neked:

-Amikor a tengerparton vagyok, néha eljátszom a gondolattal, hogy ha beleteszem a kezemet a vízbe, lehet, hogy egy cseppjét valaki szintén megérintette valahol Japánban, több tízezer kiló méterre innen. Vajon ki lehetett az, hol van most és mit csinál?

S Te válaszodban nekem adtad a világ legszebb mondatát:

-Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el. Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le...

A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet valaha is tudna mondani valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: "Szeretlek!", szebb annál, hogy "Féltelek", hogy "Hiányzol", hogy "Te vagy minden nekem!". Szebb annál, hogy "Szép vagy és erős!", szebb annál, hogy "Jó veled!"

Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked. Benne van minden és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.

Köszönöm, Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket, mint ahogy a virágot is az eső és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket, elcsodálkozik: ilyen lehetséges? Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad:

-"Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.
Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le... "

Ez volt a kezdet és ez a folytatás is. Befejezés pedig nincs, mert ami szép, erős és egy, az örökké tart.

Őri István: Csillagösvényen

Te gyakran jársz fönt,

az Ösvényen, a csillagok között

s ugye tudod: az űr nem sötét,

mert ha egy csillag kinyitja szemét,

s rád kacsint kedvesen,

és fényt szór szerteszét,

tündérfény vonja be az eget,

s e ragyogásban szép szemed

int a végtelennek,

a fagyos űrnek,

a félelemnek,

s a többi csillagnak

hogy ragyogjanak,

mert te jössz,

készüljenek,

utadra fény-port hintsenek,

hogy lépteid ragyogjanak,

s az árnyak messze fussanak

előled...

mert te jó vagy

s jók néha félnek,

néha bátrak,

néha kevélyek,

mert azt hiszik,

a világ is jó,

mint ők...

te jó vagy

és hiszel,

szeretsz,

emlékezel,

s közben mész az utadon,

a csillagok között,

mint egy álom-tündér,

ki Fénybe öltözött.

Őri István: Az életről

Néha nehéz, néha könnyebb,

néha mosoly, néha könnyek,

néha megbocsátás, néha ítélet,

néha csüggedés, néha remények.

Az Élet az, mely nyomomba' jár,

ha megállok, ő is megáll

s vár, hogy induljak már, mert nincs idő,

ott van mögöttem a következő

kit lökdösni, rúgni kell és biztatni,

ha menni nem akar:

"Igyekezz! Végezd életed hamar!"

Néha ilyen, néha olyan,

a fő, hogy ne vedd komolyan,

ne hallgass rá, mondjon, 'mit akar,

hisz nemsoká' minden jó lesz

a közömbös - kedves föld betakar.

Őri István: Hátha

Várlak, ha jössz

várlak, ha nem

vártalak tegnap

várlak ma

várlak holnap

várlak örökkön örökké

várlak erényben

várlak a bűnben

várlak, 'milyen vagy

hűtlen-hűségben

várlak a Mennyben

várlak a pokolban

hogy együtt énekeljünk

az angyalokkal

vagy üvöltsünk a kíntól

mert örökké égünk - Együtt...

várlak, hogy várjuk

a feloldozás üzenetét - Veled...

Várlak... és nem jössz

szólítalak... és nem felelsz

kereslek... és nem talállak

önmagam sötétje fedi el a tájat -

várlak...

várlak... 

várlak...

Elnyel a múlt

szaggat a jövő

a jelen elröppent

Nélküled semmi nincs -

nehéz várni...

de kell!

ha nincs is remény,

akkor is

várni kell!

Rád

mert hátha egyszer feltűnsz

az úton, ahol én is megyek

hátha szembe jössz velem

hátha felismerjük egymást

hátha Te is rám vártál

mint én Rád

hátha megállunk

egymással szemben

és azt mondjuk:

"Itt vagyok!"

hátha megfogjuk egymás kezét

és elindulunk egy másik úton

egyfelé, együtt

hátha megérkezünk valahová

és azt mondjuk:

"Hazaértünk. Menjünk be,

ez a mi otthonunk."

s hátha ott boldogok leszünk

örökkön örökké

mint a mesékben

mint az imákban

mint az elsuttogott vágyakban

mint a gyötrelem sikolyaiban

mint - az életben

Várlak...

gyere...

Őri István: Rejtőzködés

Rejtsd magad a napsugárba

és fény leszel

rejtőzz el a föld porába

és bársony leszel

bújj virág szirmába

pillangó álmába

és boldog leszel

Őri István: Egymásra hajló fák között

Egymásra hajló fák között, 

boldog élettel hátam mögött 

mennék Veled 

nem számolnám a perceket 

átölelném az éveket 

s Téged

Egymásra hajló fák között, 

feledett árnyak mögött 

mennék Veled 

nem néznék hátra már soha 

léptem nem lenne tétova 

mert éreznélek 

Téged

Egymásra hajló fák között 

szemem szemedbe költözött 

testünk zöld fénybe öltözött 

eggyé lettünk a fákkal 

a titkokkal, a világgal 

Veled

Egymásra hajló fák között, 

megálltunk egy tisztás fölött 

s nem mentünk tovább, 

mert megtaláltuk 

a Tündérek Otthonát 

Veled

Őri István: Boldogságok

Boldog, ki a kísértés útján ellenáll

boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál

boldog, ki, ha nem lát is, hisz

boldog, ki vállán szálkás, nehéz keresztet visz.

Boldog, ki befogad másokat

boldog, ki örül, ha szenvedőt látogat

s vigaszt visz neki

lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét

mind elveszi.

Boldog, ki bennem hisz, bennem remél

nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér

boldog a bátor, tiszta lélek

mert én benne lakom, kezét fogom, vele élek.

Őri István: Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:

legyen örök tánc életünk

dallamok, ének, léptek, suhanás

könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!

erősen fogd kezem

ölelj, szoríts,

égess el örök táncban

szerelem!