Földeáki-Horváth Anna: Tünemény

Nyúlok és nem érlek,

Szólítlak, nem érted,

Fognálak, köddé válsz,

Szorítlak, messze szállsz. 

Elillansz, megcsillansz,

Szél szárnyán megvillansz.

Álmomban kergetlek,

Ébredve elvesztlek. 

Felhővé változom,

Szellőként kárhozom,

Rádfújok, lehellek,

Érzem már szerelmed. 

Megállok, megállunk,

lágy színekké válunk.

Szélfiú, szellőlány,

égbolton szivárvány. 

Földeáki-Horváth Anna: Az én magányos oldalam

I.

Kevés dolog van,

mi tökéletesebb lehet,

mint

a magány.

II.

A magány

a legellentmondásosabb érzés:

felemelően gyönyörű és

letaglózóan fájó.

III.

A magány

csendes

csoda,

mely tartalmas,

talányos

(néha bár halálos)

Földeáki-Horváth Anna: Lennék

Lennék én a szeretőd

és lennék én a gyermeked,

lennék anyád, testvéred

és lennék időd, rengeteg.

Lennék zene füleidnek,

lennék szín a vásznadon,

lennék ecset a kezedben,

lennék hang az ajkadon.

Lennék levegő szobádban,

lennék bőr a testeden,

lennék vér az ereidben,

lennék pitvar szívedben,

Lennék izom csontjaidon,

mindez lennék én neked.

Mégis, ha te mást gondoltál,

mondd el, mit kérsz, mi legyek?

Földeáki-Horváth Anna: Vigyázz rám, s én táncolok

Óriás tenyered szélcsöndes barázdáiban megbújni vágyom.

Ott szeretném élni életem parányi barátaim között.

Nem is érzékelnéd jelenlétem, miközben puszta léteddel őrködnél fölöttem.

Védett, biztonságos tenyered - melyet nem baj, ha néha összecsuknál -

lenne az otthonom.

Arra azonban vigyázz, ne szoríts erősen a markodba, mert abba belehalok.

Ha nyitva tartod tenyered, de legalábbis időnként kinyitod, örökre ott maradok.

S ha szükséged lenne társaságomra, csak fújj rám háromszor.

Én máris felébredek, megszépítkezem, kifényesítem szárnyaimat, felszállok tenyeredből,

gyönyörű táncot járok örömödre a levegőben.

Azt akarom, hogy boldog légy, mert vigyázol rám.

Ha beteltél a látványom nyújtotta örömmel, ismét visszaszállok otthonomba,

s pihenek, ábrándozom, élek tovább...