Elinor Wylie: Téli álom

 Mikor göröngyös fa-sarok
Mint sziklán acél kopog,
Mikor a hó liszt, nem pehely,
S a fagy az agyagban szinte tüzel,
S a föld, a keményen megharapott,
Mint rossz öntvény reped-ropog,
S a világ beteg, mogorva, öreg:
Szabadulni vágyom, bánt a hideg.

Kis üvegbuborék-madár nekilát
Keresni más Amerikát,
Tisztán mint a bor szikrája
Éjben száll Argentínába,
Azúr-kolibri, láng-rigó,
Vár rá trópus, Mexikó,
Hevet követ s a napba néz,
Csontjába méz, ó méz, méz, méz!
Vágyam nem röppen el, itt marad
Balzsamfenyő gyökere alatt.

Hiába tövises a gesztenye,
Bársony-puhaság a belseje,
Így kőfalú, hóhajú házba tér
Minden mókus, vakond, egér,
Bogáncspihével megtömi,
Ökörfarkkóróval gyömi,
Töpörödött borókamag
A világon mindennél finomabb.

Ó mily meleg homályú fészek,
Hová a vadak telelni térnek!
Ide bújni, ez kéne nekem, ez éj,
Lágy, lágy, lágy, és mély, mély, mély!

(Ford: Weöres Sándor)

Elinor Wylie: A ház szonettje

Esküszöm: hogy támasszam házadat,
mészbe keverném csontjaim meszét,
vagy húsomból támfát szikkasztanék;
nő-voltomat, s a szív mélyén fakadt
fel-felszökő eksztázis-ágakat
lenyesném; vallom: bűnös gyöngeség,
ha szélesebb, mint az oszlop-derék
egy is, s tetődnek vázán túlszalad.
Én tűzhely vagy sarokkő nem vagyok,
amelyre büszke műved épitetted;
az ormok nem bájammal ékitettek,
nem bátorságom tart boltozatot;
erőmet nézd, uram, s adj helyet,
hol többet bírok, mint bírnom lehet.
 
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)