William Shakespeare: XVI. szonett

De mért nem várja különb fegyvered

Az Időt, ezt a véres zsarnokot?

S romlásodtól mért nem óv üdvösebb

Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

Boldog óráknak járod ormait;

És sok még parlag kert, sok szűzi vágy

Megteremné élő virágaid,

Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

Így az élet rajzolná újra ezt

Az életet, melyet külszínre és

Belcső becsben föltárni ez (a Perc

Ónja s az én inas-tollam) kevés.

Ha átadod, megtartod életed;

Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

(Szabó Lőrinc fordítása)

William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi - / Első felvonás III. szín /

POLONIUS:

  S elmédbe vésd jól e néhány szabályt.

    A gondolatnak nyelve sose keljen

    Nálad, se tettre ferde gondolat.

    Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;

    Kémlelve rostáld meg barátidat,

    Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;

    De minden első jöttment cimbora

    Üdvözletén ne koptasd tenyered.

    Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,

    Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.

    Füled mindenki bírja, szód kevés;

    Ítéletet halj bárkitől, ne mondj.

    Öltözz, miképp erszényedtől telik,

    Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,

    Mert a ruha jellemzi emberét,

    S a franciák közt a jobb rangbeli

    Legválasztékosabb főmester ebben.

    Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel

    Elveszti önmagát, el a barátot;

    Viszont, adósság a gazdálkodás

    Hegyét tompítja. Mindenek fölött

    Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,

    Következik, hogy áll máshoz se lész.

    Isten veled: áldásom benned ezt

    Érlelje meg majd.

    (Arany János fordítása)

William Shakespeare: CXVI Szonett

Nem igaz: hű lelkek násza nem ismer

akadályt! Szerelem a szerelem,

amely hőfokot más hőfok szerint nyer

vagy ár-apályt játszik készségesen?

Ó, nem; az örök fárosz maga ő,

nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;

minden vándor hajók csillaga ő,

magasságát mérhetik, erejét nem.

A szerelem nem az Idő bolondja,

bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,

szerelmet nem merít ki hét vagy óra,

ítéletnapig szilárdan kitart.

   Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,

   sose írtam s szív sose szeretett.

(Ford: Szabó Lőrinc)

William Shakespeare: XLVII

Frigy köti szememet-szívemet, 

S most egymást segítik hűségesen; 

Ha éhes szemem arcodért eped, 

Vagy sóhajoktól fuldoklik szívem, 

Képeddel a szem festett lakomát 

Ad a szívnek, kit vendégségbe hív; 

S máskor társának a másik barát 

Küldi szerelmes gondolatait: 

Így vágyam vagy képmásod idevon, 

Légy messze bár, mindig itt a helyed; 

Nem juthatsz túl gondolataimon, 

S én velük vagyok, ők meg teveled; 

S ha alszanak, fölkölti arcod éke 

Szívemet s szemem örömére.

William Shakespeare: XIV. Szonett

Nem fejtem a csillagok titkait,

De, úgy tetszik, asztrológus vagyok,

Bár nem tudom, mi sors következik,

Ragály, éhínség, s zord vagy szép napok;

S percre nem jóslok, kijelölve mindnek

A maga dühét, záporát, szelét,

Vagy hogy mi éri fejedelmeinket,

Noha gyakran elém tárja az Ég;

Nekem a te két szemed (ez a két

Állócsillag) adja tudásomat:

Együtt pompázik az igaz s a szép,

Mihelyt kész leszel őrizni magad;

Ha meg nem, a jóslatom végzetes:

Véged a szép s igaz múlása lesz.

William Shakespeare: LXXIII. Szonett

Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon

már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb,

mint romtemplom didergő karzatán, hol

nemrég édes madárkórus dalolt.

Nézz engem, mint nyugati szemhatáron

foszló alkonypírt, mikor a setét

éji lassú-lassan csukja le az álom

szemhéját, mint koporsó fedelét.

Lásd bennem a már-már húnyó lidércet,

ki ifjúságom hamuján lebeg,

halálos ágyán, mert tüze kiégett,

s ami táplálta, az emészti meg.

Ezt forgasd elmédben, s növeld szerelmed

az emberért, ki nemsokára elmegy.

William Shakespeare: Álmokból születtünk

Álmokból születtünk,

Egész életünk

Álmok tarka szőttese.

Sok színű fonálból szövődik,

Mint a mese.

William Shakespeare: LXXV szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

William Shakespeare: XC. szonett

Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most;

most, míg a világ célomban keresztez,

társulj csak a balsorshoz, és taposs,

ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez:

jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem

átúszott romjain, s a gyászt legyőzte;

elszánt csatába most kezdj ellenem,

ne hozz esős reggelt a szeles éjre.

Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal,

ne ha már végzett ezer törpe bánat;

de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj,

a legkeserűbb ízt, mely éri számat;

        és semmi lesz a gond, ha rám pereg,

        ahhoz képest, hogy elveszítelek.

                                Csillag Tibor fordítása