Robert Burns: Egy százszorszéphez melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott

Te kicsike piros virágszál,
bizony, rossz órában fakadtál,
hogy így ekém alá jutottál,
s kitéptelek:
most már hiába gyógyítgatnám
kis testedet.

Mitől most szárad meghajolt,
jaj, nem a hű pacsirta volt,
szép hajnali látogatód,
ki felfelé
lendült rólad, úgy csattogott
a nap felé.

Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be zord is volt, amikor születtél,
s te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte törékeny száradat még
a földanya.

Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában, falban védőt találnak!
Neked nem jutott se rög se támasz,
se kődarab,
ott nősz a tarlón, meg se látnak,
olyan magad.

Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal a napot nézed,
csak tartod szelíd fejecskédet,
és úgy figyelsz:
lám, most az ekevas kitépett,
sárban heversz.

E vég vár az ártatlan lányra,
az árva, falusi virágra,
ki tört szívvel marad magára,
ha rászedik,
aztán veti a sors a sárba,
mint téged itt.

A költőt is ez a vég várja:
zúg életének óceánja,
fülel a bölcs tanok szavára,
s nem jegyzi meg,
aztán orkán, hab sújt reája,
és elsüllyed.

E vég a szenvedőnek vége,
kit megrokkant kínja, reménye,
s eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán nem vágyik, csak az égbe,
s a mélybe hull.

Ki könnyet ontasz e virágra,
rád is e vég vár nemsokára,
a Pusztulás ekevasára
kerülsz hamar:
aztán rád omlik a barázda
és eltakar.

(Ford:Szabó Magda)

Robert Burns: Haj-hajdanán

Vajon lehet felejteni

sok fény és árny után,

ki jóbarát, jóismerős

volt hajdanán?

Haj-hajdanán, bizony,

haj-hajdanán...

Töltöm baráti serlegem,

mint hajdanán!

Együtt szedtünk pitypangokat

szelíd domb hajlatán;

most lábunk másutt vándorol,

mint hajdanán.

Ketten gázoltuk ér vizét

délben, meg délután;

most közénk tenger nőtt - nem úgy,

mint hajdanán.

Itt a kezem, és nyújts kezet

te is, hű cimborám,

együnk igyunk, sóhajtva, hogy:

haj-hajdanán.

A pintes kancsót felkapod

nem csak te, én is ám -

koccintgatunk, egyek vagyunk,

mint hajdanán.

Haj-hajdanán, bizony,

haj-hajdanán...

Töltöm baráti serlegem,

mint hajdanán!

(Weöres Sándor fordítása)

Robert Burns: Egy egérhez

Félénk, rejtező kis bohó,

Szívecskéd most mint retteg! óh

Ne riadj meg ily könnyedén,

Ne fuss még el,

Nem űzlek, meg nem öllek én

Üsztökémmel.

A természet kötelékit

Az emberek széttépték itt;

Ezért kerülsz te engemet,

Csak e miatt,

Szegény földi testvéredet,

Por-társadat.

Tolvajka vagy, tudom, mivel

Tenéked is csak élni kell:

Egy-két kalász a kévéből

Nem nagy hiány,

Elég marad nekem még föl

Annak híján!

Kis hajlékod romban hever,

Szétdúlt falát szél söpri el.

S hogy újat építs, már ahhoz

Nincs zöld fűszál:

Fagyot Deczember napja hoz,

Viharja száll.

Láttad, hogy puszta a mező

S a tél is gyorsan érkező;

Itt reméltél biztos helyet,

Hol megnyughass;

S reccs! összezúzta fészkedet

Az ekevas.

Gazból készült kis rejteked

Sok rágcsálásba van neked :

Most vége már! dúlt fedelét

Im' elhagyád,

Hogy tűrd a tél havas szelét,

Rideg fagyát.

Nem csak magad vagy, jó egér!

Kinél eszély, gond mit sem ér:

Ember s egér legszebb terve

Gyakran csaló

S öröm helyett bút, keservet

Nyújt a való.

S jobb enyimnél a te véged;

Csak a jelen gyötör téged;

De oh! szemem a múltakon

Gyászt szemlél itt

S a jövő, bár nem láthatom,

Aggaszt, rémít.

(Lévay József fordítása)

Robert Burns: Piros, piros rózsa

Szép június piros, piros

rózsája, szerelem

tiszta dallam, mit hallok én

szívemben szüntelen.

Szerelmem mélyebb nem lehet,

s te szép vagy, mint a nap;

szeretlek, míg az óceán

vize ki nem apad.

Amíg nem porlad szét a szirt,

s zúgnak a tengerek:

szeretlek én, míg életem

homokja elpereg.

Isten veled, egy ideig

nem látsz, egyetlenem!

De visszahúz még tízezer

mérföldről is szivem.

(Ford: Kálnoky László)

Robert Burns: Azért is, azért is

Tisztes szegény vagy, s lóg fejed,

de lóghat-é ezért is?

Vesd meg a szolgalelkeket,

fel a fejjel, azért is!

  Azért is, azért is,

  bármi nehéz, azért is,

  a csillogó rang nem arany:

  az ember az, azért is!

Hogy gúnyád gyatra, s ételed

sovány: ne bánd, azért is!

Cenkekre hagyj bort, selymeket,

te számítsz, csak azért is!

  Azért is, azért is,

  bármi cifrák, azért is;

  igaz ember lehet szegény,

  király köztük, azért is.

Nézd azt a tökmag lordot ott,

hogy henceg - de miért is?

Bár egy szavára száz forog,

kófic marad, azért is:

  azért is, azért is,

  rendje s csillagjaért is,

  ha szellemed független, ép,

  kikacagod, azért is.

Adhat grófságot a király,

címet s dús pályabért is,

becsületet adni nem áll

módjában, csak azért is!

  Azért is, azért is,

  hajtson becsvágy, azért is:

  a józan ész, a becsület

  a legfőbb rang, azért is.

S fohászom most oly kort idéz

- mert eljön majd, azért is -,

melyben a földön érdem, ész

diadalt űl, azért is.

  Azért is, azért is,

  jön az a kor, azért is,

  midőn testvér lesz mindenütt

  az ember, csak azért is!

(Fordította: Jékely Zoltán)

Robert Burns: Elégedettség

Mit nékem a kincs - nem baj, ha van! -

Ha rámgyűl a gond, megrázom magam,

s ha útnak indul, majd segít hamar

egy pint a skót sörből s egy szép régi dal.

A gond-vessző néha fejemre vág,

de harc az élet, és mi: katonák.

Fogyatlan aranypénz a jókedv nekem,

s király sem parancsol szabad szívemen.

Egy évnyi bánat, mi rám tekint?

Egy évnyi vígság eloszlatja mind.

S ha utamnak célján ott az öröm,

a megtett úton főm már nem töröm.

A vak sors, mit bánom, ha farra ül is,

én megleszek ily ringyó nélkül is.

Jöjjön jó sor, rossz sor, kövér vagy sovány,

én már csak így: "Isten hozott, komám!"

(Hajnal Anna fordítása)

Robert Burns: A kék szemű lány

Tegnapi utam meggyötört

s gyötör még eleget csúnyán:

két édes, drága szem megölt,

megölt egy kék szemű leány.

Nem lánggyűrűs aranyhaja,

harmatos rózsaajka se,

nem is hókeble az oka -

hanem gyönyörű, kék szeme!

Szó, hang, mosoly: édes pokol;

elbűvölt, nem tudom, mivel;

gyilkos-örök sebet ütött

belém, szép kék szemeivel.

De, szó, megállj, várj még, halál,

tán hozzám hajlik a kegye;

ha nem, tudom, hogy gyilkosom

lesz az az édes kék szeme!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Robert Burns: Violaillat, csöndes éj...

Violaillat, csöndes éj,

Csonka torony fölött a hold,

Repkény mögül a hold felé

A bagolybánat huhukolt.

Elállt a szél, nagy némaság,

A csillag mind feltündökölt,

Egy róka rítt a dombon át,

S visszhangzott rá a messzi völgy.

Futott a víz a mogyoró

Bokrok között, romok alatt,

Várt rá a duzzadt Nith folyó,

Moraja távol nőtt s apadt.

Észak sziszeg, fénylő, hideg,

Félelmesen süvölt a szél,,

Kék villanás tűnik, cikáz

Ott fent, akár a sors-szeszély.

S megláttam a holdfényben egy

Emelkedő, magas, sötét,

Zord és hatalmas szellemet,

Egy régi lantos szellemét.

Ha kőből lettem volna én,

Akkor is szíven üt szeme.

Egy szó tündökölt fövegén:

Szabadság! - ez a szent ige.

A holtakat fölkeltenék

A lantján zengő hangzatok:

Még ily bánatos regét

Soha brit fül nem hallhatott.

Letűnt időt vígan dalolt

S jajgatott késő éveken -

Amit beszélt, nem tréfa volt:

Rímemre bízni nem merem.

Robert Burns: Még egy csók

Még egy csók - és soha többé!

Isten áldjon mindörökké!

Szívből csordult könny sebez meg,

örök vágyban eljegyezlek.

Miért sír fel az égre,

akinek még van reménye?

Nekem csillagfény nem int már:

özön éj és néma kín vár.

Rossz rajongás, mégse szidlak,

győzni, győzni tud csak!

Aki látja, mind imádja,

mindig őt, csak őt kívánja.

Nem lett volna szívünk oly vak,

ne lett volna vágyunk oly vad,

ne jött volna, ne nőtt volna:

szívünk most nem haldokolna.

Ég veled, te szép, te legszebb!

Ég veled, te vég, te kezdet!

Béke, vágy, kincs, öröm, érdem,

minden áldás elkísérjen!

Még egy csók - és soha többé!

Isten áldjon mindörökké!

Szívből csordult könny sebez meg,

örök vágyban eljegyezlek!

Robert Burns: Falusi randevú

Van itt valaki? Ki kopog? - 

Én vagyok, mondta Findlay. 

Takarodj, senki nem hivott! - 

Ugyan már, mondta Findlay. 

Lopni indultál? Mit csinálsz? - 

Megsúgom, mondta Findlay. 

Valami rosszban sántikálsz. - 

Nem rossz az, mondta Findlay. 

Ha most kinyílna ez a zár - 

Csak nyílna, mondta Findlay. 

Nem alhatnék el újra már. - 

Nem bizony, mondta Findlay. 

Ha benn volnál, szobámban, itt - 

Bár volnék, mondta Findlay. 

Itt rostokolnál hajnalig. - 

Hát hogyne, mondta Findlay. 

Ha itt maradsz ma éjszaka - 

Maradok, mondta Findlay. 

Vigyázz, hogy épen juss haza! - 

Vigyázok, mondta Findlay. 

S bármi essék is idebenn - 

Hadd essék, mondta Findlay. 

Mindhalálig titok legyen - 

Titok lesz, mondta Findlay.

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

Ha mennél hideg szélben

a réten át, a réten át,

rád adnám kockás takaróm,

öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar

rémségesen, rémségesen:

szívemben volna házad,

oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,

sötét, veszett, sötét, veszett;

mennyország volna nékem az

együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura

az ég alatt, az ég alatt:

koronám legszebb ékköve

volnál magad, volnál magad!

(Weöres Sándor fordítása)