Maurice Maeterlinck: Ima

A lelkem reszket csendesen
 s a testein hervad, Uramisten,
lelkem lilioma, kezem
s szemein is, az én égi kincsem.

Szegény fiad lágyan fogadd.
Elvesztettem pálmám s gyűrűmet;
vedd az imám, virágomat,
mely egy üvegpohárba csügged.

Nézd ajkamat, milyen sebes,
tekints a bánatomra, Jóság,
liliomot lázamra vess
és szórj a holt tavakba rózsát.

Uram, galambok szállanak,
sárgán, szemem felhős egében.
Tépd szét e fájó fátylakat,
mik rám borulnak fázva, kéken.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Maurice Maeterlinck: Ha visszajön

És mit mondjak, ha egy napon

majd visszaérkezik?

— Azt mondd, hogy vártam rá nagyon

utolsó percemig.

És hogyha kérdezgetne még

és nem ismerne meg?

— Mint nővér, úgy beszélj vele,

tán szenved és beteg.

S ha érdeklődnék, merre vagy,

mit mondjak arra, szólj!

— Aranygyűrűmet add neki,

semmit se válaszolj.

S ha majd megkérdi, hogy miért

oly elhagyott szobád?

— Mutasd a hunyt lámpát neki

s a ház tárt ajtaját.

S ha végső órád kérdené

a későn érkező?

— Mondd, mosoly volt az arcomon,

csak hogy ne sírjon ő.

(Áprily Lajos fordítása)