Matthew Arnold: Doveri part

A tengeren nyugodt az éj.
Dagály van, szőkén telt a hold
a hűs szoros felett; - ott a túlparton a fény
felvillan s eltűnik; brit szikla áll,
kopáran a csillogó, tág öbölben csendesen.
Gyerünk az ablakhoz, oly tág az égi bolt!
Csak onnan, hol a tajték élesen
a sápadt parton jelzi, meddig ér az ár,
figyeld csak, hallani a görgő kavicsok
zaját, amint a hullám rántja őket, s ellöki,
midőn a nyers fövenyre visszajár;
meglendül s elhal, mintha hallanád
halk tremolóban pengeni
az örök bánat dallamát.
 
Sophokles régesrég
hallotta ezt az Égein, s agyát
elöntötte az esett földi nép
bajának árja; most e hangokon
más gondolatok zúgnak át
felénk itt messze északon.
A hűség tengere
tetőzött egykor éppen így; a part
mint bomló fényes öv vonala ing;
de nem hallok ma mást,
csak messzeségbe bágyadó morajt,
amelyet űz az éj szele
a partszegélyről lefele,
a világ vad, csupasz kavicsain.
 
Legyünk, szívem, hűségesek
egymáshoz, mert e torz világ,
melyet szemünk álommá szőve lát,
bár tarka, friss és élveteg,
ma fényt, szerelmet, örömet nem ont,
se biztonságot, békét, bajra írt;
s mi csúf mezőn nyögünk homályban itt,
mert riadókkal hajszol, űz a front,
ahol az ostobák hada éjente összeront.

(Ford: Lakatos Kálmán) 

Matthew Arnold: Szonett a magyar nemzethez

Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,

Sem Anglia, a hős, mely rengeteg

Árút tetéz partján, s dús, rettegett,

Sem Franciaország, mely elborulva

Tébolyda-zajjal víja az Eget,

Sem Amerika, a sivár, a durva,

Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –

Hőst egy sem ád, akit hír emleget.

Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,

Hulljon le lánc és béklyó-garmada,

Légy a világ élesztő harmata!

Szárazföldön légy mása a görögnek,

Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,

Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.

(Ford: Kosztolányi Dezső)