Robert Frost: Porhó

A porhavat
A bodzafán
Varjúcsapat
Lerázta rám.

S megváltozott

Hangulatom,
Jól áldozott
Bánat-napom.

(Jánosy István fordítása)

Robert Frost: Nyírfák

Ha nyírfák hajlanak bal- s jobbfelé

sötétebb fák sudarai között,

fiú ingatja őket, azt hiszem.

De ingatás őket nem gyűri le.

Csak jégvihar. Láthattad jégben őket

télen, s eső után, egy napsütéses

reggel. Egymáshoz csörrennek, amint

ébred a szél, s tarkán tündöklenek,

ahogy zománcuk reped s letörik.

A nap kristályhéjat szórat velük,

mely a hókérgen zúzottan gurul szét –

oly halom söpörni való cserép,

mintha a mennybolt szakadt volna be.

A harasztig vonja őket a súly,

de nem töri el; ám ilyen soká

s mélyen hajlítva, nem nyúlnak ki már;

az erdőkben évekig látható

törzsük íve, lombbal a talajon,

mint térdelő lányok, kik hajukat,

napban szárítani, maguk elé vetik.

De azt kezdtem el mondani, mikor

a jégviharral betört az Igazság,

bár fiú ingatná őket, amint

ki- vagy bemegy tehenei után –

kinek, hogy a bézbalt ismerje, túl

messze a város, s ki azzal mulat,

nyáron vagy télen, mit maga talál.

Apjának fáit leigázta mind,

addig nyargalva rajtuk sorra, míg

meg nem szüntette merevségüket,

s egy sem lógott bénán, egy sem maradt

meghódítandó. Mindent megtanult,

mit kellett: hogy ne engedje a fát

túlgyorsan el, s ne erőltesse azt

egész a földig. Súlyát mindig a

fa sudarára bízta, gondosan,

s oly könnyen, mint töltöd a poharat,

mászott széléig, sőt túl is azon.

Ekkor suhogva kifelé röpült,

lábbal törve utat a talajig.

így voltam egykor nyírfák hajlitója.

S azt álmodom, hogy újra az leszek.

Ez történik, mikor a gond kifáraszt;

s a lét nagyon is úttalan vadon,

hol arcod ég s viszket az átszakított

pókhálóktól, s félszemed könnybe lábad

az ágtól, mely nyílásába csapódott.

Szeretném kicsit itthagyni a földet,

majd, visszatérve, kezdeni előlről.

A sors nehogy szándékkal félreértsen,

s félig lakatva vágyam, elvigyen

visszaút nélkül. Pompás hely a föld

a szerelemhez: nem tudok különbet.

Nyírfát nyargalva lenne menni jó,

hófehér törzs fekete ágain

kúszni az égnek, míg nem bírva már,

a görnyedt fa le nem eresztene.

Menni és visszatérni – ez a jó.

Van rosszabb is, mint nyírfák hajlitása.

(Hárs Ernő fordítása)

Robert Frost: Tűz és jég

Mondják, a föld veszte a tűz

lesz, vagy a jég.

Én mint ember, kit vágya űz,

amondó vagyok, hogy a tűz.

De ha kell a kétféle vég,

itt gyűlölet is annyi van,

hogy pusztítószerül a jég

is éppolyan

jó és elég.

(Hárs Ernő fordítása)