Edmund Spenser: A megszelídült szarvas

Mint a vadász, ki futva kimerül,

és látja már, hogy megszökött a vad,

s lihegnek a kutyák körös-körül,

leül pihenni ott, hol árny akad:

így egyszer - mint ki hasztalan szaladt -

vadászat után én is pihennék,

a nemes vad megfordult ezalatt,

hogy szürcsölje a forrás hűs vizét,

és ott megállt, szelíden nézve szét,

nem menekült, jött bátran közelebb,

míg megragadtam remegő kezét,

s szorosan rátettem a kötelet.

Ilyen vadat nem látott senki sem;

hogy tőrbe csalják, tűri szívesen.

Edmund Spenser : Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,

de jött a hullám s rajzom elsöpörte:

leírtam újra minden betűjét,

de jött a dagály s munkám eltörölte.

Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve

a lány - megfogni a pillanatot,

hisz magam is így omlok egykor össze

és nevemmel együtt elpusztulok.

Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,

ami porba hal, az csak földi lom,

szépséged a dalaimban lobog

s dicső neved a mennybe fölírom.

S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,

örökké él s örökké megújul.