Már ez maradsz nekem: kezdetlen kezdetem,
égetlen égő bűnöm, te bűntelen!
Így ízleli az ujj a halálos penge élét,
így érleli a szív a ki sem csírázott vétkét,
így szűköl istenért hitetlen, térdre bukva,
két fél, mely szétszakadt, egymásra így lel újra,
huszonöt százada és huszonöt század mulva.
Így adja mindenét, vagy inkább kér az ember,
így támad föl megint, ha már meghalni nem mer,
lelkére így szakad egy másik test terűje,
hogy legyen kőnehéz, vagy inkább könnyű tőle.
Így ront barbár sereg, egy órányi időre,
Rómára - dúlva, mint Attila húnjai -
de nincs ideje már perzselni-gyújtani!
(Rab Zsuzsa fordítása)