Gustav Falke: Mese

A te szerelmes közeledben
Boldog vagyok, és érezem,
Hogy az én vad, szent fiatalságom
Még visszatér nekem!
 
Ezt a te édes ifjúságod
Napfényes tavasza teszi.
Ó, mint szeretlek. Odakünn újra
Virulnak rózsák ezrei!
 
Arany napoknak arany álma,
Ügy volt ez, édes, egykoron.
Alkonyatok felhői szállanak
Keresztül az én ifjúságomon!
 
(Ford: Juhász Gyula) 

Gustav Falke: Évek múltán

Künn a mezőkön már sötétül,

a telt hold fázva kél,

a hallgató erdő ölébül

borzongva fúj a szél.

Egykor oly boldogan szerettem

az éjet, a magányt,

fukar napokra a szívemben

őrzöm még kincs gyanánt.

Most álmodom a régi álmot,

a halk ábránd kikel,

a vén fán szél sóhaja száll ott,

mozdul a régi hely.

Mennék, ki a mezőkre készen,

a régi úton át

és zárt szemekkel is megérzem

a holdfény mosolyát.

És szellői a hűvös éjnek

arcomba lengenek

s a régi csillagmécsek égnek

csüggedt fejem felett.

(Ford: Kosztolányi Dezső)