Edgar Allan Poe: Lee Annácska

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány – ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.
 
Gyermek volt s gyermek voltam én,
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.
 
S ez lett oka, hogy, sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csunya szél
s meghült Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.
 
Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél
s meghült s meghalt a szegény.
 
De szerelmünk több volt mint soké
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik, hogy, szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.
 
Mert ha kel a hold, nekem álmokat hoz
Annácska küldi felém:
s csillag ha ragyog, már véle vagyok,
Annácska szemét lesem én;
s igy az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
melletted a sir fenekén,
tengerpart bús mezején.
 
(Fordította: Babits Mihály)

Edgar Allan Poe: Esti csillag

A nyár delelőn járt,

    Az éj fele volt:

Csillag köre ködlőn

    Tört át, hol a hold

Fagyban ragyogott és

    Planéta-rabok

Közt járta a mennyet -

    Holdfény a habot.

        Néztem, hogy oly

        Hideg mosoly:

Oly dermesztő hideg;

    Mint felhő-fürt-

    Palást röpült,

S már téged néztelek,

    Est Csillaga,

    Kinek sugara

Dicső s mind kedvesebb:

    Boldog vagyok,

    Hogy ott ragyog

Az éji égkupolán,

    S e messzi tűz

    A lenti hűs

Fénynél különb csodám.

(Radó György fordítása)

Edgar Allan Poe: Álom

Álmodtam tűnt örömökkel épp;

De éji látomásom

Elűzte, szívem zúzta szét

A nappal, az éber álom.

Álomnál satnyább ébredés!

Mit ér napvilág,

Ha szemünk a jelenbe néz,

S ködön át csak a múltba lát?

Szent álom, ó, szent révület!

Egy egész világ ellen

Mint szép sugár, álmom vezetett:

Víg kedvű, kóbor szellem.

Mi ez a fény? Vihar éjjelén

Remeg, küld messzi vigaszt rád -

Tisztító tüzü tünemény;

Hajnalcsillag-igazság!

(Tandori Dezső fordítása)

Edgar Allan Poe: Dal

Menyegződ napján láttalak,

Láttam bús arcod bús tüzét,

Pedig a boldog ég alatt

Minden szerelmes volt beléd.

Futó fény lobbant szemeden,

S akármi volt is az a fény,

Nem látott szebbet sohasem

Borús szemem e földtekén.

Lányos szemérem volt talán

Arcod parázsa, meglehet,

De tőle forróbb lett a láng,

Forróbban marta szívemet,

Mert nászod napján láttalak,

S láttam bús arcod bús tüzét -

Pedig a boldog ég alatt

Minden szerelmes volt beléd.

(fordította:Kardos László)

Edgar Allan Poe: Csönd (szonett)

Néhány tulajdon - testetlen dolog - 

Két életű, vagyis valóra vált 

Ikerszerű lény, mint eggyé folyott 

Fény és anyag; árnyék s egyben szilárd. 

Van kettős Csönd - mint tenger s partfoka - 

Mint test és lélek. Egyiken - magányban - 

Friss fű nőtt, benne ünnepélyes báj van, 

Néhány emléknek könnytelen nyoma, 

Ezért nem rémít, s úgy hívják: "Soha". 

A testet öltött Csönd: kárt nem tehet! 

Rossznak hatalma benne sohse volt; 

De ha a sors (időtlen végzetünk!) 

Az árnyához visz (névtelen kobold, 

Mely ott kísért, hol még nem lépkedett 

Ember), ajánld Istennek lelkedet!

Edgar Allan Poe: Álmodom

Gyakran egy lugasról álmodom:

rajt: surrogó madárhad:

ajkad e lugas: a lombokon

zengő szavak tanyáznak.

Szemed az égre nyíl: ragyog

s rám hanyatlik kihűlve:

halálra csüggedt csillagok

zuhannak így az űrbe.

Szíved - a szíved! - felsír szavam,

s álmodom, mint már százszor:

kincsről, mit nem vehet meg arany,

a mit megvehet: csillogásról.

Edgar Allan Poe: Egy folyamhoz

Jelkép vagy, villódzó folyam!

Kristályos vándor habjaidban

Meztelen emberszív suhan,

A Szépség izzó fénye fut,

S mit vén Alberto lánya tud,

Bűvészet játszi képe villan.

De ha Kedvesem tükrödbe néz,

S csillámaid rezegni látja,

Olyan vagy, zsongó-fürge víz,

Olyan mint az, ki őt imádja:

Annak is éppen úgy lebeg

Szívén ez arc tündéri mása,

S úgy rezzenti e szép szemek

Lélekbe ásó villanása.

(Ford: Kardos László)

Edgar Allan Poe: Álom az álomban

Vedd még e csókot, édesem!

Mostan megyek, elbúcsúzom

És ez legyen a búcsúszóm:

Igazat mondtál énnekem,

Bús álom az én életem:

Eltűnt reményem csillaga,

Mindegy, nappal vagy éjszaka,

Való volt-e, vagy látomány,

Ma már mi sem maradt nyomán.

Minden, mi van e bús világon,

Álomba ködlő furcsa álom.

Állok viharzó part előtt,

A tengerár lihegve bőg.

Kezemben emlékek, romok,

Arany fövény, arany homok. -

Nézem, hogy hullanak ezek

A könnyű, semmi porszemek

És könnyezek - és könnyezek!

Ó Istenem! bárhogy fogom,

A porba hull lágy homlokom!

Ó Istenem! nem menekül

Egy szem se a vizek elül?

Hát minden-minden e világon

Álomba ködlő furcsa álom?