B.Radó Lili: Új barátság hajnalán

Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?
Az úton, melyet lépésem követ,
ismersz-e minden tüskét és követ,
mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak
hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,
pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?
Két lankadt karom ujjongón kitárom,
de ha ölelek, ki tudja, mi áron?
Nem Júdás lesz-e, akit szívemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,
ismerősnél, rokonnál több: Barátom,

B. Radó Lili: Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,

hogy szíved bíborborával vársz reám

és ó-ezüsttel terítesz miattam;

s hogy el ne fussak előled riadtan,

lelked titkos, százegyedik szobáját

virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,

tiéd lelkem szivárványos zománca,

tiéd a derű, mely rólam szerteárad,

nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,

örömnek jövök, sohase verlek láncra,

ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

B.Radó Lili: Fogócska

Egy pillanatra, Uram, Isten, 

egy pillanatra engedj pihennem! 

Minek e hajszás, szívszorító, 

véres játékban benne lennem? 

Elfáradtam e nagy fogócskán, 

Uram, úgy únok felnőtt lenni, 

engedj egy kicsit visszamenni 

húsz év előttre, kisgyereknek, 

sírni, amin a többi sírhat, 

s nevetni, amin ők nevetnek. 

Uram lásd, sohse voltam boldog, 

nézz le egyszer ezer sebemre, 

amit szivem helyében hordok. 

Simogass engem síma kézzel 

s mert hangom halk s az űrbe vész el, 

Te szólj helyettem a fogóknak: 

ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem, 

hajszás Harc és ezernyi Verseny, 

gyötrött Dalom, sok véres Versem, 

Féltés, Gond, ájult Szerelem, 

ne játsszatok többé velem, 

nem ér a nevem. 

Kiállok a sorból.

B.Radó Lili: Emlékszel?

Emlékszel még a napra, amikor

először hajoltál tükrödhöz közel,

hogy jobban lásd rémült szemed alatt

a szarkalábakat?

Emlékszel még az estére, amelyen

először fordult mellőled a párod

sétaközben idegen nő után?

Emlékszel az autóra, melyben ültél?

Előtted egy fiú meg egy lány,

s míg átsuhantak a Via Appián

egy csók csendben megült a leány hajában.

Te már ezentúl mindig harmadik vagy

Te már ezentúl mindig hátul ülsz.

Te már nem látod kettesben a tengert

Nem fáj, hogy az élet így félretolt?

B.Radó Lili: Csendes dal

Társam, aki nélkülem társtalan

bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked

sohasem jutott eszedbe az, hogy én

kisérhettelek volna utadon?

Sohasem gondoltad azt, hogy valahol

van egy szerényke dal, amely Neked

szeretne megcsendülni majd először?

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked

bontaná ki tavasszal szirmait

és van és él és ajkaidra vár,

hogy azok szívják ifjú illatát?

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,

mikor elfáradt, ezüstös fejed

jól esnék valahová lehajtani?

B.Radó Lili: Emlékül

Te nem szereted, csak a piros rózsát? 

Ha rózsaszín vagy sápadt sárga, 

Te mindjárt eldobod a sárba? 

Neked a hajnal pirkadása nem szép? 

Te csak az izzó napot szereted, 

meg a ragyogó, azúrkék eget? 

Én, kedves sohse leszek napsugár, 

csak sápadt pír, csak távoli derengés, 

amin az ember egy kicsit mereng; és 

virág se vagyok, kitűzni való, 

csak fonnyadni, emlékül, szíved mélyén.

B. Radó Lili: Magányos vándor

Magányos vándor messze utadon 

mindenütt utolér a gondolatom. 

Tudom, hogy hol vagy és merre jársz, 

tudom, mid hiányzik és mire vársz, 

tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod, 

tudom a nappalod s tudom az álmod. 

Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad, 

tudom a kínod és tudom a vágyad, 

tudom az ujjongásod és a lázad, 

tudom, ha dac hajt s űz az alázat, 

tudom, ha béke enyhít s hív a harc 

S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég meguntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

Jó így még egyszer szemlehunyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili: Part

Mint néma csónak parttól az éjszakába,

úgy távolodik lelkemtől a lelked.

Vágyakozásod sötét hullámain

úgy siklik tova s mindig távolabb,

mintha sohase jönne vissza többé.

Tudom, a hajnal hasadását várod,

tudom, a kelő napot köszöntöd holnap.

S míg hivő vággyal tovasiklasz tőlem,

alattad örvény, fölötted a vihar van.

Fuss csak, repülj hát, rajta! könnyű csónak.

Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,

vihar múltán, ha nyári nap ragyog,

az örök mámort, majd ha seholse lelted:

vissza fog térni lelkemhez a lelked,

mert az örök part - mégis - én vagyok.

B. Radó Lili:Csak ülsz és várod

Csak ülsz és várod.

Olykor kitárod a karod

szemedből boldog álmok

édes derűje árad

lelkedről lepkeszárnyon

peregnek a dalok

fiatal vagy és remélsz

és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod.

Előbb békén, majd egyre jobban

a szíved néha-néha

hangosabban dobban,

hogy nyílik már az ajtó,

hogy jönni fog feléd; és

ajtód előtt kopog!

Majd újra halkul a lépés.

Riadt szemedben

némán fakul a ragyogás

s ajkadról tört virágként

hervad le a mosoly.

Még biztatod magad,

hogy jönni fog talán

de két karod ernyedten

mégis öledbe csuklik

szemedből könny után könny

törületlen szivárog

s míg ülsz ajtód előtt

és azt hiszed, hogy várod

szívedről cseppek hullnak

megannyi vérző kláris

már nem bánod, hogy nem jön

már nem bánod, ha fáj is

és nem bánod, hogy

közben lassan leszáll az éj.

B.Radó Lili: Ketten a tükör előtt

Nézz a tükörbe: hajam őszül,

a szemed alján szarkalábak.

Nézésed már nem harcos nézés,

s az én szemem is könnybe lábad.

Fehér kendővel intek Feléd:

kössünk békét, én régi párom.

Így, deres fejjel, visszanézőn,

mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,

hisz oly hamar öregszünk, meglásd.

Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

B. Radó Lili: Ne mondd...

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd…

Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!

Napod ezer parancsot ont,

s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!

Ha minden "mindegy", célt nem érsz -

csak úgy, ha küzdesz emberül!

Győzni az fog, ki tettre kész…

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!

Csatát veszt, aki csügged, és

a tett helyett csak könnyet ont…

Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen…

Kövessünk el bár száz hibát,

a győztes az lesz - higgy nekem! -

kit jó szándék hajt s értelem,

és helyrehozni nekilát.

B.Radó Lili: Várni

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod, 

szemedből boldog álmok édes derűje árad, 

lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok, 

fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel. 

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban 

a szíved néha-néha hangosabban dobban, 

hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és 

ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés. 

Riadt szemedben némán fakul a ragyogás 

s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly. 

Még biztatod magad, hogy jönni fog talán, 

de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik, 

szemedből könny után könny törületlen szivárog, 

s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod, 

szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris, 

már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha 

fáj is 

és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj. 

B. Radó Lili: Lelki tusa

Az én lelkemben vesztett a szerelem

Az érzelem felett győzött az értelem.

Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára

Mint a fecske, mint az ima szárnya

Mely olyan, mint összekulcsolt kezek

Egymásba nézők, puhák, gyermekek.

Becsukott ajtók, szent magunkba szállás

A közös gyertyák, értő megbocsátás!

Ki minden durvát álomszínre festő

Az én lelkemben elbukott szerető.

Zavart szívem folyton azt zokogja

Nem lehet igaz, csak zavart elme álma

Száz gyertyafény piciny reszkető lángja

Gyulladj körül villódzva babonázva.

Vedd válladra nyomasztó álmom

Repülj vele messze, át száz határon.

Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem

Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem?

B.Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok, 

emlék akarok lenni, mely sajog, 

mert nem lehettem eleven valóság. 

Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát, 

hogy ne én jussak róla az eszedbe, 

akit engedtél elmenni csókolatlan. 

Mert minden fájni fog, amit nem adtam, 

és minden szó, mely kimondatlan maradt. 

Nem láthatsz tengert s arany sugarat, 

mely nem a szemem lesz s a mosolygásom 

s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson, 

mert a szívedbe égettem be magam. 

Minden hajnal, minden nap alkonyata, 

a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja, 

a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom, 

minden asszonykéz, minden férfivállon, 

s az asszonyod, ha karodba veszed: 

mert sohse voltam eleven valóság, 

mindenütt, mindig, minden én leszek.

B. Radó Lili: Messze szálló dal

Magányos vándor messze utadon
mindenütt utolér a gondolatom.
Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.
Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc
S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.