Jacques Prévert: Paris at Night

Három gyufaszálat lobbantottam fel az éjben:
   Az elsőt hogy lássam az arcod
   Egy másikat hogy lássam szemedet
   S egy harmadikat hogy lássam a szádat
Aztán beborított minket az éj s most mind-mind vissza idézem
   Míg két karom átfog

(Ford.: Végh György)

Jacques Prévert: Halott levelek

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,
az az idő, mi csak tiéd s enyém,
ó, sokkalta szebb volt az életünk,
és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.
Kupacban áll a sok holt falevél -
a tűnt nyarak emléke int,
kupacban áll már a sok holt levél,
mint könnyeink és örömeink.
És az őszi szél elhordja mind,
hol feledésnek éje vár,
de lásd, tudom még szó szerint
azt a dalt, mi oly messze már...

E dal miénk, hozzánk hasonló,
tiéd e dal s enyém, szivem,
nincs két sziv még oly egybehangzó,
mint szíved és az én szivem.
Csendben válnak el, egy szót se szólva,
kiket az élet űz tovább,
és az ár, a tengerár lemossa
a tűnt szeretők lábnyomát.

(Baranyi Ferenc fordítása)

Jacques Prévert: Idő

az életem nincs mögöttem

sem előttem

sem jelenben

csakis bennem

(Göbölyös N.László fordítása)

Jacques Prévert: Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik

az éj kapuiban

s a járókelők ujjal mutatnak rájuk

de kik szeretnek

senkinek sem léteznek

csak árnyékuk az

mely az éjben remeg

s kihív haragost megvetőt irigyet

kik szeretnek

senkinek nem léteznek

egyébként is messzebb vannak az éjnél

feljebb a napfénynél

első szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N. László fordítása)