Bertók László:Megírjuk a szép, régi verseket

Beszakadnak a lassú tölgyesek,

mint egy vezércikk, magányos a táj,

erdő mélyéről nézem az eget,

sorok között is süllyed a határ,

belátható lesz, minden, ami fáj,

megírjuk a szép, régi verseket,

s míg a lap alján köröz a madár,

sírni vagy lőni egyaránt lehet,

de éjjel apróhirdetéseket,

csillagokat nyit fölénk a homály,

költemény lesz, hogy csodák nincsenek,

aki nem csügged, az hazatalál,

s hogy a temetőkapun is az áll,

nem fejeződött be, csak vége lett.  

Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot

Félek, mert már nem szeretek,

létezem csak, mint a kövek.

Egy bombához több a közöm,

mint ahhoz, ki visszaköszön.

Befelé nézek, mint a fa,

ha nincs lombja, nincs madara.

Jó órám is farkasverem,

kapni akarok, adni nem.

Mindörökké magam vagyok,

mint te, aki elolvasod.

Mennék feléd, jönnél ide,

de nem mozdul meg senki se.

Körbeér a történelem,

forog tovább a félelem.

Bezártam ajtót, ablakot,

nem hiányzom, ha meghalok.

Megölelnek az elemek,

mert megint minden lehetek.

És elindulok, mint a vak,

hogy újra megtaláljalak.