Robet Browning: Élet a szerelemben

Menekvés? 

Tőlem? 

Mit ér?! 

Míg én vagyok én s te vagy te; míg 

Ketten vagyunk a világban, én 

A szerelmes és te a kőkemény. 

Egyik üldöz, a másik fut s búvik. 

Már félek, az életem kudarc. 

Valóban, mint egy végzet, olyan; 

És bárhogy igyekszem hasztalan; 

De mi kár, ha vesztes e földi harc? 

Csak torna ez, ideget edzeni! 

Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj, 

Ha elestél, újra kezdeni: 

E hajsza az Élet, ennyi csak! 

Még egyszer villantson szeme rám 

Egy sugarat ebbe a ködbe, s én 

Ha összedől remény-palotám, 

Újra építem! bár szökevény 

Örökké s 

Hűtlen

A cél! 

(ford: Babits Mihály)

Robert Browning: Nők és rózsák

I

Álmom egy rózsafa. Ül

Három virág rajt: legbelül

Szívem melyiknek örül?

II

Körbe-körbe, mint könnyű hó száll

Förgetegben, őrködve kószál

A régen eltűnt nőknek árnya,

Mind kőbe vésve, versbe zárva.

Majd a friss és víg nők lebegnek,

Élők, szeretők és szeretettek.

Legvégül leng a hajadonnép,

Szépség-rügy. Mind egy ritmuson lép,

Kering saját virága körül.

III

Szép rózsa itt a vég,

Szirmod sápad, kiég,

Kerül a méhe rég.

IV

Hajoljatok le, kicsiny vagyok,

Antik korból dicső alakok!

Hogy tudnálak hevítni, kötni,

Tört szívem lábatokhoz lökni?

Ó birtokló és birtokolt!

Tört keblek, hol rég szív dobolt

Még egyszer vágyból, versből, kéjből

Végsőt innátok!...Nem! le és föl

Száll mind saját virága körül.

V

Szép rózsa, friss, remek,

Kelyhed bíbor-szegett,

Szívén nektár remeg!

VI

Mint szobor-harmat, mint a méhe,

Ha jácint beszippantja mélyre -

Így temetném magam be, lángban,

Egy merülésben oltani vágyam!

Szembe szem és ajkon ajak!

Szorítsatok, hol az öv szakad,

Vessétek lelkemre kéjek láncát!

Körém, körém! - Nem, mind régi táncát

Járja saját virága körül.

VII

Szép rózsa, nincs tövised,

Bimbód születetlen kisded,

Hajnalfény, tiszta, friss kedv!

VIII

Szárnyat a tisztának, hüvösnek!

Messzi a közelin erőt vesz.

Nyíl a rózsa, nézőt sem áhít,

Ott nő, hol húsunk porba mállik.

Mi lesz, ha újra zárul a kör?

Új kecs, új szépség tündököl.

Évát vések, szobrásza, ennen

Képemre, mint az Úr - Jaj! tovalebben

S száll mind saját virága körül.

(ford: Tótfalusi István)

Robert Browning: Kétség

Még egyszer boldog lenni! - csak

Te segíts, őszi pára, nékem,

Te rejts el engem, gondjaimat

A fényár bőrpamlag-ölében!

Álmot? Nem, vigaszt - egy felleget épp

A vakító, túl tiszta napra:

Est balzsamát, csöppnyi tejét,

A Dél vizét hogy megzavarja.

Fátyol s ne lepel legyen tehát,

Rejtsen, ne rontson - hüvelyébe

E torz világ kétélü zaját,

Ha félálmom ködében elérne!

Legyen minden mindig ugyanaz!

Mert mi vett erőt a világon?

Künn: béke, csend, benn: nincs panasz,

Se vád, se vágy, bármi találjon.

Mi törhetett az előbb reám?

Álom? Nem, sokszorta valódibb.

Vízió? Hajdan ért néhány,

De mélázás rá nem hasonlít.

Talán emlék, más semmi...egy

Női kéz homlokomra tévedt,

Csókjának keresni helyet -

Igazság ez, s nincs nála mélyebb!

(ford: Tótfalusi István)

Robert Browning: Egy asszony esti búcsúzása

I. 

Mért a könny, a lárma, 

Sérelem? 

Jobb aludni, drága, 

Énvelem. 

II. 

Nincs vadabb a szónál: 

Elriaszt. 

Mintha héja volnál, 

S én is az. 

III. 

Lásd, közénk lopózhat, 

Nem hagyom! 

Csöndesítsd a szókat 

Arcomon. 

IV. 

Neked az igazság 

Rossz barát - 

Hol kígyó harapdált, 

Hagyd a fát, 

V. 

Hív az alma, mégse 

Menj közel: 

Éva s én az Édent 

Vesztjük el. 

VI. 

Isten légy, övezzen 

Bűvköröd! 

Férfi légy, öleljen 

Két karod! 

VII. 

Csak taníts ki, drága, 

Teljesen, 

Szellemed bejárja 

Szellemem, 

VIII. 

S elfogadva sorsát 

Végzetül, 

Testem-lelkem hozzád 

Lényegül. 

IX. 

Holnap az egészet 

Rád hagyom - 

Mára már elég e 

Fájdalom: 

X. 

Így ni, sírdogálva 

(Érdemes?) 

Alszom is, te drága, 

Csak szeress. 

Robert Browning: Éjjeli találkozó

Most szürke víz, fekete táj:

pufók, sárgás félhold alant:

riad a hab, a könnyű, fürge,

fel-felszökik tüzes gyűrűkbe,

aztán hajómat, a hajléktalant

fövény köti, az este fáj.

Langyos vízszag és enyhe csönd.

Távol mezőn int egy tanya:

kopogás, karc, a gyufa sercen,

kék villanás a másik percben.

A félelemtől, lágy meleg szava,

és végre két szív összedöng.

Robert Browning: Az elveszett kedves

Nos vége! s bármily fájó íz is,

Úgy fáj-e, mint hivém?

Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is

Már a tornác ívén!

A szülők ifjú rügye pelyhes,

Így láttam én ma még,

De holnap mind pattanva kelyhes,

- S lásd minden szín kiég…

Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,

Nyúljak kezed után?

S barát legyek? csak barát már? – jó!

De annak is jut ám

Egy nézés, ében fénnyel villanó! -

Szívem hadd őrzi görcsösen, -

S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!

Lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,

Csak tán csöppnyit puhább,

S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,

Csak tán picinyt tovább…