Emily Dickinson: A lélek saját társat választ

A lélek saját társat választ.

S ajtót betesz.

Őnéki már a majoritás

Kívül reked.

Nem mozdul, hogyha hintó áll meg

A kapunál,

Nem mozdul, hogyha császár térdel

Lábainál.

Tudom, hogy egyet választott csak,

Az volt övé,

Aztán figyelme héját zárta,

Akár a kő.

(Fordította: Károlyi Amy)

Emily Dickinson: A könyv

Ne gyors hajót, könyvet vegyél,

Hogy messzi földre juss,

Nincs annyi hátas ló, ahány

Oldalnyi Pegazus.

Ily utazást a koldus is

Költség nélkül tehet,

Mily egyszerű „szekér” viszi,

Ember, a lelkedet!

(Szöllősi Dávid fordítása)

Emily Dickinson: Ólom-szitán szitál...

Ólom-szitán szitál,

Erdőket púderez.

Az út redőit márvány

Vattával tölti meg.

A hegynek és a síknak

Egyforma arcot ad,

Kelettől újra keletig

Töretlen homlokot.

A kerítésig ér,

Beburkol rácsokat,

Amíg prémbe süllyednek el -

Mennyei fátylat oszt.

Csak csonk és rönk és szár

A nyár üres tere,

Csak ők tudják, hol volt szüret,

Különben nincsen jele.

A cölöpök csuklóján

Királynői fodor;

Művészei kísértet-hadát

Szétfújja. Nincs sehol.

(Károlyi Amy fordítása)

Emily Dickinson: A világ ellen rontani

A világ ellen rontani

marokra fogtam erőm,

Dávid erősebb volt, de én

kétszerte vakmerőbb.

Megcéloztam kövem, de én

buktam földre csupán.

Góliát volt túl nagy? Magam

voltam csak túl kicsiny?

(Tótfalusi István fordítása)

Emily Dickinson: Sejtelem

Nem volt halál, mert álltam és

Hanyatt fekszik a holt,

Nem volt éj, mert minden harang

Vas nyelve délre szólt.

Nem volt fagy,mert húsom heves

Sirokkó járta át,

Tűz sem volt, mert hűs padlaton

Áltt márványból a láb.

És mindent így éreztem én,

a ravatalra tett

Alak, kit látott két szemem,

Rám emlékeztetett.

Mintha letarolt életem

Keretet kapna ott,

A lélek kulcsot, az egész

Éjfélként hallgatott.

Mikor megáll, mi ketyegett

S csillaggal néz a tér,

vagy szürke dér, ha nem kering

A föld szívébe vér.

De mindinkább kaosz-miben

Együtt van lágy s kemény,

Vagy olyan országok híre,

Ahol nincsen remény.

(Vajda Endre fordítása)

Emily Dickinson: Kincset tartottam

Kincset tartottam ujjaim között,

és aludni tértem.

A nap meleg volt, és a szél száraz.

Azt mondtam: megőrzöm.

Fölébredtem, és szidtam derék ujjaim.

A drágakő elveszett.

És csak egy ametiszt emléke

Minden kincsem.

(Boda Magdolna fordítása)

Emily Dickinson: Nincs olyan vitorlás...

Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,

Mely messzi elragad;

Sehol olyan versenyfutás,

Mint a könyv-oldalak.

A koldus is átkelhet itt

És vámot sem fizet;

Mily felséges versenykocsi:

Hord emberszíveket.

(Fordította: Weöres Sándor)

Emily Dickinson: A létnek kezdete

A létnek kezdete

És vége egyezik,

Egy tövön két virág,

Csak így különbözik.

Egy magból két külön

Bimbóvá fejlenek,

Mikor lehullanak,

Csak akkor teljesek.

(Károlyi Amy fordítása)

Emily Dickinson: Mint bánat, észrevétlenül...

Mint bánat, észrevétlenül

Elmúlt a nyár megint.

Oly érzékelhetetlenül,

Hűtlenségnek se tűnt.

Nyugalom áradt szét,

Mint rég jött alkonyon,

Vagy mint ha délután a táj

Magányosan borong.

Korai est köszönt be,

Idegen virradat,

Mint menni vágyó vendég,

Kit bánt, ha nem marad.

S így, bár hajó se vitte,

Nem röpítette szárny,

Nyarunk a szépség bűvkörébe

Átsiklott könnyedén.

(Tábor Eszter fordítása)

Emily Dickinson: Megmérek minden bánatot

Megmérek minden bánatot:

Rászűkül szemem.

Olyan nehéz-e másnak is,

Vagy könnyebb, mint nekem.

Vajon ők régen tűrik-e,

Vagy új keletű baj -

Én nem tudom a dátumát,

Oly régóta fáj.

S kik sebesülten élnek is,

És küszködnek vele,

Ha volna inkább alkalom,

Nem meghalnának-e?

Tudom, van néhány szenvedő,

Ki végül mosolyog.

(Utánozhatod csak a fényt,

Ha az olaj kifogy.)

S ha felgyűlne több ezer év

Az egykori bajon,

A fokozatos elmúlás

Vigasz lenne vajon?

Vagy mindent tűrnének tovább,

Ideg-évszázadot,

Kifeszülve a nagyobb kín

S a szeretet között?

Mondják, van sérült számtalan,

Az ok sok lehet.

A halál csupán egyszeri:

Leszegzi a szemet.

Ott van a szükség. A hideg,

A kétségbeesés.

Ha rokon szeme kerget el,

Míg rokon szeme néz.

S bár megnevezni nem tudom

Egész pontosan, ám

Gyötrelmes vigaszt nyújt nekem

Itt a kálvárián

Az, hogy sokfajta a kereszt,

És cipelik, mint én -

És megborzongok: hátha van

Olyan, mint az enyém.

Emily Dickinson: Fess a napról képet nekem

Fess a napról képet nekem,

Hadd díszítse szobám falát,

És hadd higgyem, hogy áthevít,

Ha úgy hívják: a dél.

Rajzolj virágszáron rigót,

Álmodjam: hallgatom dalát,

S ha nem szól már a kert-zene,

Álmom is véget ér.

Mondd, a dél valóban meleg?

Boglárka nyílik réteken,

S a boglárka lebeg?

Aztán ne bánjuk rét fagyát,

S a fán a rozsda hervadást,

Játsszuk: nem jő sosem!

(Fordította: Tábor Eszter)

Emily Dickinson: Magányosabb lehet..

Magányosabb lehet

Magányosság híján.

Már úgy megszoktam végzetem,

Egy másik béke tán

Megtörné a homályt,

Kamrám rőfnyi tere

A szentséget, mi tőle jő

Nem fogadhatja be.

Szokatlan a remény,

Betolakodna és

Megszentségtelenítené

A szenvedés helyét.

Tán könnyebb, ha kihagy

Erőnk, parthoz közel,

Mint elérni kék szigetem,

Hol megöl a gyönyör.

Emily Dickinson: E rózsáról a vándor

E rózsáról a vándor

Tudhat, más senki sem,

Ha útszélről nem tépem én

És föl nem emelem.

Egy méhnek majd hiányzol,

Egy pille emleget,

Sietve messzi földről

Keresné kebledet -

Egy madár majd elámul,

Egy szellő majd piheg -

Rózsa, meghalni néktek

Milyen könnyű lehet!