Gérard de Nerval: Fasor a Luxembourg kertben

Eltünt a fürge ifju lány már,
mint egy madár, oly könnyedén:
kezében csillogó virágszál
s új refrén szája szögletén.

Talán e lány szive felelne
szivemre még s már semmi más,
csak rebbenő szeme lehetne
éjem sötétjén villanás.

De nem , - az ifjuságnak vége…
Isten veled, te röpke fény, -
leány és illat, égi béke…
eltünik, - visszaint felém!

(Ford: Radnóti Miklós)

Gérard de Nerval: Sem nappal, sem éjjel

Elmúlt már a reggel! Az est még messze:

szemünkben halvánnyá szelídült a tűz.

De az alkony a hajnalpírral üzente,

majd az éj minden bajt felold és elűz.

(Kovács Anikó fordítása)

Gérard de Nerval: Ábrándozás

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,

akár egész Mozart, Rossini, Weber,

vágyódó, vén ütem, borongva lépdel

s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,

a trónon Tizenharmadik Lajos,

lankás vidék… az alkony épp megérett,

a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,

lábát folyócska mossa álmatag,

körül hatalmas park, húnyó virágok,

s a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben,

sötét szem, szőke haj lobog felém…

talán egy másik, régvolt életemben

már láttam egyszer – s most emlékszem én!

(Radnóti Miklós fordítása)

Gérard de Nerval: Arany sorok

Szabad gondolkodó! ember, hogy hiheted,

hogy csak te vagy az - itt, hol minden csupa élet?

Szabadságod a te erőid közt ítélhet,

de döntéseden a világ kívül reked.

Tiszteld állatban a tevékeny szellemet:

minden virág, ha nyit, Természet-szülte lélek;

rejtélyes szerelem nyugszik mélyén az ércnek;

"Minden érez!" S erővel bír szíved felett.

 Tudd, a vak falból is feléd les egy tekintet:

még az anyaghoz is élő ige tapad...

Ne törd hámjába hát alantas terveidnek!

Rejtett isten sötét lényekben is akad;

s mint szem, pilla alól ahogy születve rebben,

a kő kérge alatt érik a tiszta szellem!

(Somlyó György fordítása)

Gérard de Nerval: Az állomás

A gyorskocsi megáll, az ember kél s alászáll,

elindul, elhalad vaktában két faháznál,

lovaktól, úttól és ostorszótól vegyest,

látni, pilledt a szem és elzsibbadt a test.

És íme, hirtelen, nagy csenddel, zöldellően,

nyirkos völgy nyílt eléd orgonával benőtten,

mélyén nyárfák alatt futó csermely cseveg -

s az ember zajt, utat egy kettő elfeled.

A fűbe dől, hívén, ez enyhülése nyitja,

friss széna illata lelkét mámorosítja,

gond nélkül csügg szeme az ég virányain...

De jaj, egy hang rikolt: "Beszállás, uraim!"

(Jékely Zoltán fordítása)

Gérard de Nerval: Intés

Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol

világunkon, ahol mindenből zeng az élet!

Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred,

s agyadra nem szorul a mindenség sehol.

Az állatból hozzád szellemek ajka szól,

és mindegyik virág kibomlott szirmú lélek;

az örök szerelem titkát őrzik a fémek;

"érez minden dolog", s mind lényedig hatol.

Félj: világtalan fal szemmel tartja lépted -

igéket rejteget holtnak hitt anyag:

ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!

A sötét lényekben istenek alszanak;

s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:

szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!

(Fordította: Képes Géza)