Nils-Aslak Valkeapää: Rénszarvasok

Kínáltuk minden javainkkal vendégeink. Próbáltunk
jó fivérük lenni. De jöttek, érkeztek egyre többen
a jövevények. Erejük nőtt, mert mi nem menekültünk,
szokásaik nem voltak ellenünkre.
Mi
nem értettük, miért kellene őket elkerülnünk. Gondoltuk,
emberek között ezt nem szabad.
De természetük világunkat követelte. És ennél még
többet is.
Egyre többet.
És vittek
mindent. Mára már semmink sem maradt
amit elvehetnének.
De ők
nem tudták
– mi sem tudjuk már – anyánknak tekinteni
az Anyaföldet.
Azt, aki az ölében, a karjában,
a térdén,
mindnyájunkat
az emlőjén tart.

(Ford: Tar Károly)

Nils-Aslak Valkeapää: Amikor voltunk

Amikor csak mi voltunk,
amikor magunk között úgy éltünk,
mint a természet része. Vadásztunk, halásztunk.
A megélhetésért öltünk, és úgy tudtuk,
amikor világunk részeként meghalunk,
új életet nyerünk valamely más életből.
A természet részeseként elismertük annak
fensőbbségét.
A Nagy Szellem földjén éltünk, amit
nekünk adott. A többi teremtményhez hasonlóan éltünk.
Vándoroltunk
mezőkön, havasokon át. Akkor még fényes volt
a Nap
Jöttek aztán ismeretlen emberek, sok idegen vér.
Maguknak akarták, és birtokba vették földjeink egy részét.
Maguknak akarták és növekedtek benne minden javakkal,
amelyek fölneveltek minket.
Mindent akartak, állatainkat, gyarapodást.
Mindent maguknak akartak. A folyókat
és a vizek erejét,
a vasat, minden ércet, erdőt, halat.
Mindent.
Még minket, magunkat is.
Nehezen süllyedtünk fogolysorba. És így
ment ez mindig. Hívatlan vendégnek jussa lett.
De országunkat el nem adtuk. Merthogy miénk,
mert részesei vagyunk a természetnek, a vándorlásnak
az Anyaföldön.
Ahogyan a másik életnek is. Szerettünk volna olyanokat,
akik törődnek embertársaikkal. Kitárt karjuk
lehetett volna mindnyájunk bölcsője is.

(Ford: Tar Károly)

Nils-Aslak Valkeapää: Be kell-e vallanom

Be kell-e vallanom

hogy rád gondolok és ezért írok

Meg kell-e mondanom

mennyire szeretlek

Hisz még a szél is

ezt zúgja neked

Nils-Aslak Valkeapää: Mégis megjött az ősz

Mégis megjött az ősz

lehullottak a levelek a fákról

a föld levetkőzött

a szél sóhajtozott

söpörte az avart

a madarak örvendezése

elhallgatott

Egy hajnalra a szénát

s törpenyíreket zúzmara borította

a nyírfák jégtől dermedten álltak

őszi madarak suhantak rajokban

bokorról bokorra

kicsit csiviteltek azután fel-felröppentek

Kék volt az ég

szórta sugarait a nap

mint búzaszemeket az emberi ujjak

osztotta fogyó melegét

Elhaltak a hangok

a természet várakozott

Ő egyedül volt

zúgott a szél

nem volt iskola

pedig ősz volt

Nils-Aslak Valkeapää: A legszebb hajnal is elhal

A legszebb hajnal is elhal

a nyár az ősz szorításának megadja magát

Elsuhan ez az idő

és ez a szerelem

Kincsem

most ölelkezzünk

bizony eljönnek a hideg éjszakák

Jönnek majd napok

amikor múlt lesz majd a ma

és rá emlékezem is nem is...

De kedves

most ölelkezzünk

hadd bújjak hozzád

engedj egy kurta ölelést

szeressük egymást

gyengéden

melegen

(Fordította: Bede Anna)