A Hold lilaszin habokra arany könnyét leejti:
halk, hajnali csepp, az utra szomorú magába' menni.
A csillagokból az égen már nincsen egy parányi:
szomorú az éjszakákon hiába csak arra járni.
Meghajlik, egyre fehérebb, elsüllyed, egyre messzibb,
szomorú, mert életére halál árnyéka telepszik.
De mégis oly engedelmes, a Mindenség iratlan
törvénye nem könyörül meg: szomorú, mert halhatatlan.
(Ford: Takács Zsuzsa)
halk, hajnali csepp, az utra szomorú magába' menni.
A csillagokból az égen már nincsen egy parányi:
szomorú az éjszakákon hiába csak arra járni.
Meghajlik, egyre fehérebb, elsüllyed, egyre messzibb,
szomorú, mert életére halál árnyéka telepszik.
De mégis oly engedelmes, a Mindenség iratlan
törvénye nem könyörül meg: szomorú, mert halhatatlan.
(Ford: Takács Zsuzsa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése