Maximilian von Schenkendorf: A szívhez

Szív, tanuld, mi a türelem,
fogadj be tiszta csendet!
Atyai kegy él odafenn,
hódolván hatni engedd.
 
Forgolódsz, szónokolsz? Minek?
Búcsúnk jön nemsokára,
némán a csitult lelkeket
egy sötét kapu várja.
 
Testünk-lelkünk némul, csitul,
és sírunkba lefekszünk:
heverjünk mozdulatlanul,
hasztalan igyekezzünk.
 
Szív, keresd, mi a türelem,
ismerd meg a nyugalmat;
az atyai kegy odafenn:
hitedért hű jutalmad.
 
S ha fekszünk majd így évekig
a csendes sír ölén lenn,
jön egy hajnal, fénnyel derít,
tárul a messzeségben.
 
Rőt izzása szín-türelem,
s csitulnak mind a szomjak;
örök atyai kegyelem
fényei záporoznak.
 
Hát csendes légy, csendes, szivem,
a hullámok elülnek,
ki mindent ád, s oly szívesen,            .
nagy fényt gyújt, éjed ünnep.
 
(Ford: Tandori Dezső)