Petri Mór: Elfelejtve

Itten szeretnék én maradni
Ez ismerős fák árnyiban,
Az emberektől elfelejtve,
Elrejtve itt magánosan.
 
A szűz természet tanitásit
Gyermek-kedélylyel hallani,
Nem kérve hírt – a madarakkal
Csak úgy titokban dallani.
 
Mentnek lenni bántó kezekből,
Ártatlan hímpor a szivem.
Csalárd szivek lehelletéből
Nem jutna hozzá semmi sem.
 
Mint lágy mohák, hogy beborítják
A síri bús kereszteket:
A lemondás halvány virági
Befolynák lassan szivemet.
 
És megbékülve a világgal,
A világon mindenkivel:
Panasz, vád nélkül – így szeretnék
Levélhullásba tűnni el…