Rab Zsuzsa: Vízimalmok

Kelepeltek, doromboltak -
elnémultak, beomoltak.
 
A molnárok földbe dőltek,
sárga agyagot őrölnek.
 
Áll a malom, él a malom
roskatagon, hallgatagon.
 
Locsognak a rakoncátlan
fűzgallyak a Tapolcában.
 
Minek él az ilyen öreg?
Csak nyikorog, csak nyekereg.
 
Pocsolya a malomárok,
korhadt fogak a lapátok,
 
szemétdomb a döngölt udvar,
házereszig ér a dudva.
 
Áll a malom, él a malom,
roskatagon, hallgatagon.
 
Hogyha arra jár valaki,
marok búzát vigyen neki
 
szórja bele garatjába,
szórja bele utoljára,
 
kegyeletből, irgalomból -
tán még egyszer földorombol.