Klaus Groth: Janim

Bár volnánk még egyszer, Janim,
kisgyermekek: te s én.
Ott ültünk, emlékszel, Janim?
a szomszéd kút tövén.
Néztük, hogy kelt a néma hold,
s hogy jött a csendes éj,
s mondtuk: az ég milyen magas
s a kút be mély, be mély.
 
Emlékszel? Mily csend volt, Janim,
ág sem rezdült a fán.
Ez így már nincs többé, Janim,
csak álomban talán.
Aj, hogyha künn a nagymezőn
a pásztor is dalolt,
ugye, Janim? A nagyvilág
legszebb zenéje volt!
 
Megejt a régi hangulat
olykor, ha este jön.
Meleg fut át a hátamon,
mint rég, a kút-kövön.
Megfordulok, minthogyha tán
nem volnék egyedül.
S aztán — csak állok és — Janim
a könny szemembe gyűl.
 
(Fordította: Áprily Lajos)