Ole Sarvig: Csillagkert

A csend szigetén élek.
Itt járkálok és őrzöm
szép csillagkertemet
fiatal nyírek szőke fátylai között.

Lázasan, vadul és meztelenül
virágoznak a csillagok.

Éjfél körül
ha nézem őket: tiszták,
harmatgyöngyözők, hajnalfrissek.

Fiatal csillagszüzek
1000 elégett
évezred illatát bocsátják
alá az éjben.

(Ford: Sulyok Vince)

Henrik Nordbrandt: Bárhova utazunk is

Bárhova utazunk is, elkésve érkezünk csak,
hogy megtaláljuk azt, amiért útra keltünk.
S legyen bármelyik város, amelyben elidőzünk,
vannak házai, mikbe késő már visszatérnünk,
kertjei, hol késő már holdas éjekre várni
s asszonyai, kiket késő lenne szeretni,
bárhogy kínozzanak megejtő közelükkel.

És bármelyik utcájuk tűnjön is ismerősnek,
a keresett virágtengerhez nem vezet,
ámbár a nehéz illat ott terjeng a negyedben.
S bármelyik ház is lenne, amibe visszatérünk,
túl későn érkezünk, hogy ránk ismerjenek.
És bármelyik folyóban nézzük is tükörképünk,
neki hátat fordítva látjuk csak önmagunk.

(Ford: Sulyok Vince)

Abdelfatah Nadjloudine: Ismeretlen lélek

Napjaim tavaszán
A lenyugvó napra vetettem a tekintetem
A szívem egy haldokló világ súlyát érezte
A szépség sárguló vizeiben keresett téged

A lélegzetedet kerestem az erényes lelkek között

Álmomban a felhőkről próbáltam kiolvasni a neved
Megpillantani a Rossz Istene felé mosolygó arcodat
Nem láttam sem a szemed sem a tejfogadat
Sem a szemed sem ismeretlen fogaidat
Még csak az álmaimat ringató jámbor hangodat sem hallottam

A kezembe fogtam a türelmet
A mindenkori szavakba az imákat
Be akartam csapni a kort
Egyszerre felugorva széthasítani a titkot
Csak azért hogy érezzem az orrcimpáimat megremegtető ismeretlen illatodat

Jaj annak, aki meglátott téged
S ellopta tekintetemtől a csodák e ligetét
Ahol a szemem elől menekülő lény szépsége pihen
Mily tűz égeti fel az élet bájait
És hagyja majd hogy a leheleted megkeresse a szívemet?

Ismeretlen lélek! Kerestelek az idegenek között
„Kegyelem” kiáltottam az égnek
Költői szép szavakkal dicsértem a szépséget
És kerestelek a szomszédaim között
Soha senki sem látott.
Egy napon majd belélegzem a leheleted aranyát

(Ford: Dabi István) 

Ludvik Streda: Legyél

Legyél láthatatlan kis kavics
     az úton amin évszázadok jártak
 
Legyél dúcgerenda a háztető alatt
 
Legyél az egyik szál kötél
     amelyik az emberi sorsot húzza előre
 
Legyél a várva várt hang
     amikor egymást keressük
 
Legyél legalább egy pillanatra hullócsillag
     amelyik vigasztal és nyomot hagy az emlékezetben
 
Legyél a sötétség ködében a jó remény szikrája
 
Legyél lehelet az üvegen
     hogy valaki keze felírhassa az üzenetet
     hogy enyhült a fájdalom
 
Legyél kopogtatás az ajtón amit meghallanak
     hogy ajtót nyissanak
 
Legyél önmagad
     a behavazott kert zúzmarás csendjében is
     és halld meg az élet titkos zenéjét
     a makacsul dacoskodó halál
     kuporgó bimbóiban

(Ford: Dabi István)

Ludvik Streda: Levelek a határvidékről

(Jiřinának)

1
A lépteink.
Hallod? Ismét jönnek.
Mindegyik más világtáj felől,
hogy itt találkozzanak.
A hegyekben,
ahol a madarak közelebb vannak a felhőkhöz,
az emberek pedig az igazságokhoz.

2
Ez a ház.
Emlékszel? A szerelmen kívül
semmi sem tartozott benne mihozzánk.
Még az ablakokba fújt hó sem.
Összefirkáltuk az előttünk itt járt
ismeretlenek festését,
és a fiainkra ráparancsoltunk:
Gyertek ide, csak lesz valahogyan!

3
Ez az idő.
Állj meg! Ezüstlakodalommal
zárjuk le a vágyak s a gyötrelmek
negyedkörét.
Vissza menekülünk arra a vidékre,
ahol mindeddig a kövek is hisznek
a szerelemben.
A szerencse-patkók
csengenek, egyre csengenek.
Az igás-
lovak
patkói.

(Ford: Dabi István)