Théodore de Banville: Édouard Manet

A vidám, szőke Manet
Nyájasabb volt bárkinél,
Elbűvölő figyelemmel,
Apolló-szakállasan.
Lefegyverzett mosolya,
Kellemes volt, úriember.

Gyengéje, ha volt, kivált
Az, hogy nem a jól kijárt
Úton ment. Nagy szellemekkel,
Óriás társaságban élt.
Elcsavarta a fejét
A fény, a ragyogó reggel.

A világ szeme elé
Tárt volna téged Manet,
Szurokszemű szőke Éva,
S kívánt műhelyén kívül
Látni nyakéktelenül.
Nagyobb bűn is esik néha.

Tilalom volt – ma csoda.
Nem szolgált ő rá sem a
Túl tömény ajnározásra,
De a fitymálásra sem.
A publikum szívesen
Mindenkit beskatulyázna.

A festő (király s cseléd)
Szeresse Művészetét
Vagy bűbájos Múzsa, téged,
Kitől fellobban a láng.
Hogy úrnőnk magasztalánk,
Ha menni kell, ez a lényeg.

(Ford:Imreh András)