Conrad Ferdinand Meyer: A régi híd

Te múltból villanó sugár,
sok századéve állsz te már;
fölötted új híd íve rezgő:
ott zeng az út! s te itt pihensz.
 
Az út itt vén kövek között
piros virágba öltözött
és nedvesen mereng mohád
hullám emelte fátylon át.
 
Légből szövött ruhát leheli
reád a múlt s ösvényeden,
a szűk uton csak álom jár
élet helyett régóta már.
 
A visszhangban remeg ma még
egy dal, diák dalolta rég,
s a nyerítés, kürtharsogás
zaját ringatja még a sás.
 
Rómának erre vitt az út,
a császár rajtad át vonult;
s hogy Parricídát itt lelé,
a víz tajtékkal szórta bé.
 
Ha rajtad délről jött levél,
lapján aludt csel és veszély,
zsoldos jött zsákmánnyal tele,
pestis jött s döghalál vele.
 
Elmúlt! ez mind emlék ma már,
s oly tiszta vagy, mint indaszál,
mely rajtad zölddel fonja át
az ember bűnös lábnyomát.
 
(Ford: Radnóti Miklós)