Snježana Rončević: Az ősz öleléséből csak a tél visz el

a te költeményed

Éjfél. Hó.
Gyermekkori otthonomat
számtalan fehér lepke-szárny takarja.

A várakozás láthatárán eltévedve
keresem arcodról azt a pírt.

A tavak egymásba
szembogarakon keresztül zuhognak.

Ujjamban, mellyel megérintelek,
örökzöld a fagy.

Csend. Ég küldte a pehely-susogást,
hogy hajadat simítsa. Napokat hirdessen.
És a hóban cipőm kopogását.

(Ford: Fehér Illés)