Anna Ahmatova: A fűzfa

Engem a csipkés, árnyas csend nevelt,
az ifjú század hűs gyerekszobája.
Nem hajtottam az emberek szavára,
de értettem , ha a szél énekelt.
A laput meg a vadcsalánt szerettem,
s legjobban egy ezüst fűzfát a kertben.
A fűz hálásan velem éldegélt,
és szomorúan lengedező ága
álmot bocsátott éber éjszakámra...
De én - különös! - túléltem szegényt.
Helyén egy tönk világít, körben új fák,
nyelvük nem értem, ők sem értenek.
Hát hallgatok. A régi ég borul ránk.
Mintha édes bátyám halt volna meg.

(Ford: Rab Zsuzsa)