Ladányi Mihály: Varázslat

Nem láttad-e a bűvölő manót? 

Síró szeme, nevető szája volt. 

Azt mondta: nézd, fiú, ott az a nő, 

legyen szívednek nehéz, mint a kő. 

Ében szeme erdőtüzébe less, 

elszenesedj és elkopj és eless. 

Kis melle holdját nézd, hogy száll tova, 

és halj meg érte minden éjszaka. 

Lám, gyönyörű állat a szerelem, 

hószín kanca, legel égő gyepen.

Amint az ajtón benyitok

Amint az ajtón benyitok, 

kezemnek 

otthont adsz a tiédben. 

Befogadod, mint csavargót a házba, 

ott vacog várja, tűzhely, vacsora, 

nincs lárma, nincs lótás-futás. 

A lélek, felbátorodva, 

kioldja átázott cipőjét, 

vizes harisnyáját kötélre dobja, 

aranyfényű teát tesznek elébe, 

illatos málnaízzel, 

vágnak mellé, amennyi jólesik, 

a friss kenyérből. 

Aztán ha a lélek, felbátorodva, 

egy kicsit kutat a polcon, 

talál még rejtett örülni valót: 

kis üveg mézet, 

vagy egy pozsgás-piros almát ... 

Csak annyi kell, hogy a kezemnek 

egy pillanatra 

otthont adj a tiédben.

Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot

Félek, mert már nem szeretek,

létezem csak, mint a kövek.

Egy bombához több a közöm,

mint ahhoz, ki visszaköszön.

Befelé nézek, mint a fa,

ha nincs lombja, nincs madara.

Jó órám is farkasverem,

kapni akarok, adni nem.

Mindörökké magam vagyok,

mint te, aki elolvasod.

Mennék feléd, jönnél ide,

de nem mozdul meg senki se.

Körbeér a történelem,

forog tovább a félelem.

Bezártam ajtót, ablakot,

nem hiányzom, ha meghalok.

Megölelnek az elemek,

mert megint minden lehetek.

És elindulok, mint a vak,

hogy újra megtaláljalak.

Baranyi Ferenc: Elfognám szél-szerelmedet

Mióta biztosan tudod,

hogy létezésed éltet engem:

képzelt fölény duruzsoló

biztonságát se szítja bennem

kétségeid sóhaj-szele

hamuvá lett lobogó gőgöm,

elfognám szél-szerelmedet,

hogy örökké nálam időzzön.

Már gyermekláncfű-bolyhait

lefújtad mind a kétkedésnek,

a "szeret-nem szeret" pihék

úgy fogytak el, ahogy remélted;

szeret - vallott a sorsvirág

s lehet: e vallomás a veszte...

Talán szeretlek? - megszeretsz.

Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.

Úgy vagyok, mint aki magát

megadta épp a harcmezőkön,

s várja, hogy ellensége most

elfogja vagy szívébe lőjön,

rejtélyességem fegyverét

önként, feladva félredobtam

s hogy foglyul ejts - azt várom én

végleges-kiszolgáltatottan.

Elnyűtt titkok istene.....

Kidobott,

elnyűtt titkok Istene vajon létezik e ..

rejtőző álmok hercege

könnyes imáit

tisztéhez híven kell elfelednie ?

Néma

fohászok mágikus malma

hiába őrli a közönyös Időt

Tündérmesék völgyében csurranó

Élet

vize sem adja tán vissza Őt..

A legszebb szó

bűvös ereje végleg megtörött,

Drága

tolvajom, lelkemet lopta..

emlékek mélységes kútjába, előlem elszökött.

Hazudtam..

kincseim magamtól, örömmel adtam

s cserébe,

Örökké

fájó, lélegzetnyi boldogság lett jutalmam érte.

Emlékszem..

lelkem rubin mosollyal magához vette

s ki tudja miért..

lelkéhez láncolta, örök időkre eltemette.

Csak sötétben sírok.. csak magányosan

Végtelen

éjszakámnak egyetlen fénye, csillaga van..

Ébren

szunnyadó szívem néha vadul dobog

vágyom bársonyára,

fel nem csendülő hangjának hódolok

Szüntelen

Szeretni, s nem feledni

Sors tanít titkon, türelmesen

Valóság vásznát előlem rejti, elnéző kedvesen

Elfogadni..

lázadni tán ?

Kétely villan át álmaim ködfoltos fátyolán

Várni a Szívre, ha kemény, ha kő..

Rideg..

Egyetlen szóért, mosolyért naponta hiába halni meg

Idő..

jó Öreg..

fájdalmat gyógyító keze szívemen megremeg

Tudása

talmi, - rajtam végképp nem segít

varázsló kell, újraszőni világom széttépett, mágikus selymeit

Vagy

éjféli boszorkány talán, ki utat lel szívem labirintusán

s bűvös szavait suttogón zsongja

megannyi ősi titkát varázsos főzetbe dobja

Lelkem

nehéz láncáról végleg leoldja,

szívem olthatatlan tüzét mégis kioltja

Visszaadja

szerelmem lángját, honnan vétetett

Sors, most is vétkes, most is tévedett...

Rab Zsuzsa: Kívüled élek

Órák, napok 

jéghártyás ablaküvegét 

lehelgetem, hogy megláthassalak. 

Gyönyörű arcod tanulom 

utcán, sínek között, örök életveszélyben, 

nem tudom hova tartó villamosokon. 

Kívüled élek, 

olyan bátran, hogy abban már 

megláthatnád a vacogást, 

ha egyszer közelről szemügyre vennéd. 

De nem is ismersz. 

Én vagyok az, 

aki meg tudom szelídíteni 

szemöldököd egymást-maró kígyóit, 

aki nem félek, hogy összezúzódom 

fekete köveiden, 

aki talán még megbirkózom egyszer 

iszonyú angyalaiddal, 

aki be merek lépni hozzád 

a magad-fonta kettős rács mögé 

és enni adok neked naponta 

és megitatlak. 

Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű. 

Érted-e még az egyszerű beszédet? 

Bogozd ki göbös sorsodat. 

Segítek. 

Aztán visszaadom. 

Kívüled élek, 

ilyen siralmas-bátran. 

Te itt keringsz, még oldozatlanul, 

csontjaim fehér izzószálai 

tízezer voltos áramában.

Robert Burns: Falusi randevú

Van itt valaki? Ki kopog? - 

Én vagyok, mondta Findlay. 

Takarodj, senki nem hivott! - 

Ugyan már, mondta Findlay. 

Lopni indultál? Mit csinálsz? - 

Megsúgom, mondta Findlay. 

Valami rosszban sántikálsz. - 

Nem rossz az, mondta Findlay. 

Ha most kinyílna ez a zár - 

Csak nyílna, mondta Findlay. 

Nem alhatnék el újra már. - 

Nem bizony, mondta Findlay. 

Ha benn volnál, szobámban, itt - 

Bár volnék, mondta Findlay. 

Itt rostokolnál hajnalig. - 

Hát hogyne, mondta Findlay. 

Ha itt maradsz ma éjszaka - 

Maradok, mondta Findlay. 

Vigyázz, hogy épen juss haza! - 

Vigyázok, mondta Findlay. 

S bármi essék is idebenn - 

Hadd essék, mondta Findlay. 

Mindhalálig titok legyen - 

Titok lesz, mondta Findlay.

Talán

Talán Veled is előfordul, 

hogy egy pillanatra 

Megállsz 

Megfürdeted arcod a fáradt 

fényben. 

Öreg házat látsz, árnyékát, hulló 

levelet, 

Megérintesz egy kezet, s akkor 

megváltozik a világ; 

ha Megállsz.

József Attila: Imádság megfáradtaknak

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.

Gyerekeink sem azért vannak,

Hogy tiszteljenek bennünket

S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.

Hiszünk az erő jó szándékában.

Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,

Akár az égben laksz, akár a tejben,

A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.

Te is tudod, hogyha mi sírunk,

Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,

Akkor szívünkben zuhatagok vannak,

De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,

Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,

Csak a kardok, tornyok és ölő igék,

Most mégis, megfáradván,

Dicséreteddel keresünk új erőt

S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:

Szabadits meg a gonosztól.

          Akarom.

1924 nyara

Egy könnycseppel fizess

Egy könnycseppel fizess az isteneknek,

könnycseppel, ha tudod mit jelent

gúzsba kötve, mozdulatlanul, ölelni próbálni át, a végtelent

Egy mosollyal fizess az embereknek

mosollyal, ha tudod mit jelent

Az érzés, melyet e mosoly varázsütésre megteremt

Egy érintéssel fizess, ha méltó érintésre Ő

érintéssel, ha tudod mit jelent

vágyakozni rá, de Ő, már más érintésre lelt

S egy szóval fizess nekem..

egyetlen szóval, ha tudod mit jelent

némának lenni ott, hol egyetlen szó halált vagy életet jelent...

Unique: Bölcsek útján

Mondd! Te mitől lennél a legboldogabb a világon?

Csak kívánnod kellene

És teljesülne egy álom

Ha mennyországban ébrednél

Ha állna az idő a szobádban

Hinnél-e vajon a csodákban?

Bölcsek útján járva

Jól magadba zárva

Minden cseppjét a méznek

Örülj az andalító kéznek

Bölcsek útján járva

Gyere, térj vissza a mába

Élj még valóságban

Hogy higgy egy más világban

Ahogy a szívembe zárlak

Én egy angyalnak látlak

Mondd! Ha tudnád, hol van a boldogság a világon

Elvinnél-e magaddal ugye mindenáron?

Végre béke lenne bennünk

Felhő lenne puha párnám

Én vágyakozva várnám.

Kérdések kérdése

Én nem tudom csűrni, - csavarni a szavakat..

Vajon érdemes e reggel felkelni?

Érdemes e egyáltalán kinyitni a szemünket ?

Érdemes e levegőt vennünk, - megéri e?

Mennyit adok, mennyit kapok??

Így mérjük az életet?

Így mérjük a szerelmet?

Ilyenek az érzelmek?

Igen, a mai világban ilyenek is  az emberek, 

de akkor miért szeretünk?

Miért szeretnénk boldogságot nyújtani,

szeretetet adni, érzéseket, simogatást,

azért, mert cserébe várunk érte valamit?

Érdekes, eddig nem így gondolkodtam

ezekről a dolgokról, nem így mértem az

életet, nekem ez nem befektetés.

Nekem ez az életem !

Az életem, hogy szeretlek, lehet,

nagy baj, nem jól gondolkodom ,

Ha nem az lenne, már régen

eldönthettem volna, hogy a következő

órában nincs értelme tovább levegőt

vennem, befejezem a földi utamat

Mindketten tudjuk?

Lehet. Van, ahol a szerelmet,

a szeretetet is kamatra mérik.

Ez nem az én világom.

Nekem kell eldöntenem?

Hiszen Te már döntöttél, Te mindent

eldöntöttél helyettem, értem is !

Érvek, érvek: minden élőlény

ragaszkodik az életéhez, szereti,

ha szeretik, jó érzéssel tölti el,

ha simogatják, a fájdalmat is

jobban tűri, ha szeretettel

veszik körül . Igen, érdemes!

Nekem érdemes belehalnom.

Mert meddig éri meg?

Még a szívem dobog, és

Érted dobog és szerethetlek!

Úgy érzem, Te döntöttél!

Ha ezzel magadnak egy új szerelmet és boldogságot kapsz,

meghasadó szívvel, de elengedlek.

Ha nem , kérlek, ne engedd el a kezem! 

Földeáki-Horváth Anna: Vigyázz rám, s én táncolok

Óriás tenyered szélcsöndes barázdáiban megbújni vágyom.

Ott szeretném élni életem parányi barátaim között.

Nem is érzékelnéd jelenlétem, miközben puszta léteddel őrködnél fölöttem.

Védett, biztonságos tenyered - melyet nem baj, ha néha összecsuknál -

lenne az otthonom.

Arra azonban vigyázz, ne szoríts erősen a markodba, mert abba belehalok.

Ha nyitva tartod tenyered, de legalábbis időnként kinyitod, örökre ott maradok.

S ha szükséged lenne társaságomra, csak fújj rám háromszor.

Én máris felébredek, megszépítkezem, kifényesítem szárnyaimat, felszállok tenyeredből,

gyönyörű táncot járok örömödre a levegőben.

Azt akarom, hogy boldog légy, mert vigyázol rám.

Ha beteltél a látványom nyújtotta örömmel, ismét visszaszállok otthonomba,

s pihenek, ábrándozom, élek tovább...

Bencze Mihály: Tanács

Tanulj a tűztől lángoló dalt,

tanulj a víztől örök utat, 

tanulj a Naptól forró szerelmet, 

tanulj az éjtől csillagot keresned. 

Wass Albert: Úttalan utakon

Úttalan utakon,

bozótokon és szakadékokon,

árkokon és vízmosásokon

törtetünk láthatatlan cél felé.

Úttalan utakon,

imátkozva vagy szitkozódva,

békés szívvel vagy lázadozva,

de menni kell, mert vissza nem lehet:

fekete falat épített a Múlt

a hátunk megett.

Úttalan utakon,

De túl lélek-határon,

túl gondolaton, túl minden álmon

valami messze vár reánk,

egy fénysugár e rút világon:

talán egy ,,mindent felejtés,,.

Talán egy ,,mindent újrakezdés,,

a végső sziklaszálon.

Úttalan utakon,

végső szívdobbanásig,

utolsó sóhajtásig,

s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:

de egyszer eljutunk a sziklaszálig!