Neked

Irigylem a napfényt, szemedbe, ha villan

vízcseppet, mely sima bőrödön csillan

s szellőt is, ha pajkosan

fürtjeiddel játszik, kacag… elsuhan

Sóvárgom a zenét, lelked tőle, ha megremeg

s paplanod,

hogy tested melegét, csak velem ossza meg

Nem tükrödre irigykedem

pillantásod, azon ha megpihen 

Szíved szavára vágyom én

otthonra lelni éltető melegén

Álmaim csak mézes hétköznapok

szemed csillaga újra, ha rám ragyog…

addig majd mesékben élek

hol egy esztendő - három nap - az Élet...

Ady Endre: Csak látni akarlak

Vedd le ruhádról a büszke csatot,

Bontsd ki a szépséged vidáman,

Mint ó képeken meztelen angyalok.

Vedd le ruhádról a büszke csatot,

Várj hidegen, szabadon, hősként,

Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok.

Vedd le ruhádról a büszke csatot,

Hunyt szemekkel feküdj előttem,

Miként egy vadvirágos, szűzi halott.

Vedd le ruhádról a büszke csatot,

Égnek szemeim téged látni,

Akit én megcsókolni nem akarok.

Vedd le ruhádról a büszke csatot

S én leborulok szőnyegedre

S megáldom a legdúsabb pillanatot.

Az Idő és a Felejtés

A férfi végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt. S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett volna már elfelejteni. 

S most itt van, hogy gyógyírt keressen a bajra. Becsöngetett. Egy nő nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt mondta, ő a Felejtés, és régóta dolgozik az Időnek. Hellyel kínálta a váróteremben, ahol már igen sokan ültek. Nem látott egyiken sem sebeket. Igaz, az övé sem látszott. Annál szembetűnőbb volt a tekintetek furcsa, megtört fénye. Mind ránéztek, mikor belépett, s csöndesen helyet szorítottak maguk mellett.

Csend volt. Nem szólt senki egy árva szót sem, csak lopva tekintgettek egymásra. Az nyilvánvaló volt, hogy mindannyian valamilyen sebet kívánnak eltávolíttatni. S hogy ki mekkorát, azt a tekintete árulta csak el. Hirtelen lesütötte a szemét, nem akarta, hogy a többiek szánakozzanak rajta, miféle bánatot hordoz. Bár lehet, hogy semmiség a többiekéhez képest, s akkor meg furcsának tűnhet, hogy ő is itt ül.

Lassan fogytak mellőle a páciensek, s egyszer csak ő következett.

Ott állt szemben az Idővel, s hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Számon kérje, hogy miért nem tette eddig a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy valójában nem is akar felejteni? Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára tette a kezét, s mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák kínkeserveit.

S ahogy ott álltak szemtől szemben, megértette végre, az Idő fölötte áll mindennek. Uralja őt, de szereti, és az ő oldalán áll.

Ekkor, szinte varázsütésre, belépett a Felejtés. Kettejük közé lépett, és megkérdezte: akarsz engem? Itt és most? A férfi könnyekkel a szemében bólintott. A nő átölelte, és lágyan, de határozottan megcsókolta.

Nem tudta, mi történt ezután, csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei között.

(kaptam)

Dsida Jenő: Titok

Amint megsúgtam itt-ott,

most hangos szóval is kihirdetem

a titkot,

hogy én nem vagyok közétek való.

Olyan országból ragadott hozzátok

szárnyas hintaló,

hol nyoma sincs a halálnak, a sírnak,

ahol a lelkek

kacagva sírnak,

hol kis Szépség is világot borít -

Mindenre emlékszem, mindent tudok,

csak a célomat nem tudom itt.

...Tán szétszórni e pár égi magot,

mit nagy Uralkodóm

táskámban hagyott,

mikor eljöttem lovamra hajolva,

anélkül, hogy búcsúzhattam volna?

Itt nem kél ki a mag -

S most siratom a vesztem,

s azt, hogy tőletek meg már elbúcsúztam,

mielőtt megérkeztem.

Teddy

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.
- "Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
- Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet. "
- Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében."
- Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.
Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, mikor hallották, ahogy felkiált: 
-"Milyen szép karkötő!" - és látták ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa, 
-"Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." - Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.
Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy Ő volt élete legjobb tanítója. Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel. Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást. A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta: 
-"Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta: 
-"Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."

(találtam a neten)

Helen Bereg: Őrülten

Mersz-e úgy szeretni, őrülten, 

marva testedre kínzó sebet, 

mely éget, szaggat, ha nem vagy velem, 

s jólesőn édes, ha simítja kezem,

gyógyítja a csók, ajkam édes selyme, 

véred bizonyságát nyelvemen ízlelve, 

vámpírként elvéve életed?

Tudsz-e úgy szeretni, gyengéden,

feloldódva, eltűnni egy ölelésben,

vágyat simítani bőrömre feledkezve,

tűzként égni, boldogan, önfeledten

percenként halva kínhalált,

átlépve menny s pokol kapuján,

imaként mormolni egyetlen nevet,

míg testemre forr  leheleted?

Őrülten szeretni, mersz-e, mondd!

Mersz-e élni, ahogy én akarom,

kiszolgáltatott alattvalóként

kegyet remélve, ne élj,  ne lélegezz,

csak bennem dobogjon a szív,

bensőmben pulzáljon véred,

mert mersz úgy szeretni, 

ahogy én téged.

Robesque: Aludj velem

Ölembe fészkelődsz mielőtt elalszol. 

Kezem lassan előre araszol, 

hogy markomba simítsam melled. 

Ez jó így! Ez kellett! 

Jó így! Jó nagyon! 

Még nem hagyom, 

hogy magával rántson az álom. 

Még nem! Még várom, 

hogy Te a mélybe merülj, 

hogy teljesen átkerülj 

abba a másik, furcsa létbe, 

az álmok színes mezejére. 

Az én szemem is hunyva már. 

A pillanat lesben áll, 

s majdnem tudatom veszítem. 

Ágyékom fenekednek feszítem, 

bőröd forró, sima, lágy. 

Ostorcsapásként sújt le rám a vágy. 

. 

Hallgatom légzésed ritmusát, 

érzem véred áramát, 

ahogy szíved nyugodtan, halkan 

az enyémmel egy ütemre dobban. 

Mellkasom hátadhoz simul, 

testünk egymáshoz idomul, 

mintha egyek lennénk. Egyek is vagyunk. 

Tökéletesen összepasszolunk. 

Két test, mely eggyé lett. 

Két test. Egy lélek. 

. 

Belélegzem illatod. 

Vállad gödrébe csókolok 

gyengéden. Ajkammal épphogy érintlek, 

félve attól, hogy felébresztelek. 

Megrezzensz. Nem is alszol tán. 

Sóhajtasz, s azután 

felém fordítod fejed. 

Ajkaddal ajkamat keresed, 

nyelveddel nyelvemért kutatsz, 

száddal szorosan szájamra tapadsz. 

Csókolsz. Vadul. Édesen. 

Gyöngéden szenvedélyesen. 

Csókollak. Csókodra szomjazom. 

Ébren vagy? Vagy csak álmodom? 

(nem tudom) 

Ébren álmodva szerelmeskedünk, 

majd egész éjjel úgy ölelkezünk, 

mint kik örökre összetartoznak, 

mert szívükben szerelmet hordoznak. 

Boldogan hunyom le a szemem, 

mert mellettem vagy, s együtt alszol velem

Rendelő odafönt

 Egy amerikai kisvárosban élt Brackett doktor. Több beteget kezelt egymaga, mint a városka

többi orvosa együttvéve, de jóval kevesebbet keresett, mint bármelyik, mert Brackett doktor mindig szegény embereket gyógyított, olyanokat, akiknek nem volt pénzük. A leghidegebb éjszakán is szívesen felkelt, és húsz-huszonöt kilométert kocsikázott, hogy segítsen. A városban mindenki ismerte a doktor rendelőjét Ricé textilüzlete fölött. A keskeny lépcső alján ott volt a tábla:

Dr. Brackett

Rendelő odafönt

Dr. Brackett agglegény maradt. Egyszer jegyben járt Miss Elvira Cromwellel, a bankár leányával, de eskövője napján a doktort sürgősen elhívták egy távoli faluba, egy mexikói gyerekhez. Miss Elvira megsértődött, és visszaadta a jegygyűrűt. Azt mondta: olyan ember, akinek egy mexikói gyerek fontosabb, mint az esküvője, nem érdemli meg, hogy feleségül menjen hozzá. A városka sok asszonya egy véleményen volt Miss Elvirával, de a mexikói gyermek szülei nagyon hálásak voltak, amiért dr. Brackett meggyógyította a fiúcskát.

       A bénák, a sánták, a vakok negyven éven keresztül jártak fel a keskeny lépcsőn dr. Brackett rendelőjébe. Soha senkit nem utasított el.

     A   doktor hetven évet élt, aztán egy napon lehanyatlott a rendelő díványára és meghalt.

        Az  emberek arról beszéltek, hogy gyűjteni kellene dr. Brackettnek egy szép sírkőre. Arról is beszéltek, hogy mit véssenek a kőre. De a dolog sokáig húzódott, és végül semmi sem történt.

        Aztán egy napon George Gruber, a temetkezési vállalkozó azt mondta, hogy megvan a sírkő, felirat is van rajta. Annak a mexikói gyermeknek a szülei, akit dr. Brackett sok évvel ezelőtt meggyógyított, nagyon szomorúak voltak, hogy a doktornak nincs sírköve. Minthogy nekik maguknak nem volt pénzük, levették a táblát a lépcső aljáról, és kitűzték a sírra.

          Ez állt rajta:

Dr. Brackett

Rendelő odafönt

-o-o-

(találtam a neten)

Márai Sándor: Térkép

Tested ismerős, mint egy titkos térkép.

A melled, mint a toscanai halmok.

Mint germán templomablak, szemed mélykék,

homlokod mögött gótikus kalandok.

Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban,

ágyékod fodros, bodros vízesés.

Svájcban lüktetnek így a vizek és

öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van.

A hasad, mint a magyar búzakéve

- a jószagú, a jóízű, a dús -

júniusban érik ilyen fehérre,

mint köldököd körül a sima hús.

Sok földet, vizet megjártam azóta,

most megismerlek -

te vagy Európa.

Robesque: Szemedbe néztem

Szemedbe néztem, s megfürödtem benne

Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne

Melynek fenekén csillogó mélybarna homok

Gyémánttá tördeli a felkelő napot

Szemedbe néztem, s elmerültem benne

Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne

Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog

Mit körbetáncolnak álmos csillagok

Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne

Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne

Mi addig ég, míg csak a föld forog

Míg a mennyben dalolnak angyalok

Szemedbe néztem, s feloldódtam benne

Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne

Mely árva lelkem velejéig hatott

S gyújtott szívemben heves imádatot

Szemedbe néztem, s eltévedtem benne

Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne

Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok

Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Kosztolányi Dezső: Egyedül

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,

a fák, a lombok ezre eltemet.

Olykor fölém cikáznak még a fecskék,

nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,

nincs semmi nesz a lombokon, a fán

s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül

Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,

a lég üres, kihalt a szó, a hang,

s én sápadottan fekszem itt alant.

A föld szorít s fölém végtelenül

tágul ki, mint egy kék üvegharang,

a végtelenbe nyúló kékes űr.

Radnóti Miklós: Szakítottunk

Te véresre csókoltad a számat

és lihegve kértél, hogy maradjak.

Nem maradok.

Menj be szépen, én meg elindulok

a mérföldkövek között a sárban.

Mit nézel?

A hófehér éjek után ugye-e

könnyező, foltos olvadás szakadt.

Hallod?

A vézna fákban a nyárt

siratják most korhadt, téli szentek.

Ne sírj.

A könnytől csúnya lesz a szemed

és nem bírom folytatni, ha könnyezel.

Hallod-e?

Szél szánkázik zúgva a dombokon

és itt te előtted fodros a sár.

Megértettél?

Sár. Sár és Gyűlölet van az alján

minden csillogó, nagy szerelemnek.

Most menj.

Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek

és ezért most itthagylak az úton.

Kedvesem.

Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha

találkozunk, talán újra kezdem.

Menj már

Márai Sándor: Csillag

Olyan messziről ért el hozzám a szemed, 

Mint távoli csillagok fénye, melyek 

Talán le is hulltak már az égről, mire szemem 

Sugarukat felfogta. 

Mire a fényévek elhozták hozzám szemed sugarát, 

Már nem is én vagyok, akit látsz. 

S én úgy gondolok reád és nézlek életem peremén, 

Mint fénylő valóságra. 

Csillag, 

Millió élet lehet benned és gyantás erdők, 

Madár lehet benned és boldog, őszinte emberek. 

Fényed a szemem éri, 

De már tudom, 

Hogy rég lehulltál a mocskos tejutak végtelenjén. 

Íme...

Íme, lásd tehát

törött, holt lelkek néma otthonát

Ablakain nem csillan üveg

szobáit fény, sosem tölti meg

Király, koronát,- nem visel

nevetés ajkát sosem hagyja el

Láb, valódi,-itt soha nem haladt

Álmok, remények

hullnának porrá - óvatlan lépteid alatt

Csalódásból épített falak

díszként könnyeket, fájdalmat tartanak

Csapjából éltető víz helyett

emlékek szent óborából

szürcsölhetsz forró, keserű csöppeket

Titkos termében, hét lakat mögött

Sors válogat, tört lelkek között

párba fog kettőt,-célját NEM láthatod

az Esélyt-mégis..-csak Tőle várhatod...

Thalis Silvenier: Csak nézlek

Most itt vagy velem s én csak nézlek. 

S - mint már ezerszer - hálát adok az égnek, 

Hogy annyi üres éjjel, néma nap után 

Hozzád vezetett, s boldogság köszöntött reám. 

Most csak nézlek, nézlek Téged. 

Érzem illatod, s már nem félek, 

Hogy egyedül vagyok. Végre élek. 

Dobban e szív és lángol e lélek. 

Csak nézlek Téged. Oly gyönyörű vagy. 

Megérdemellek? Valóság ez vagy 

Csak csalfa álom, egy őrült tréfa? 

Az életem ábrándos játéka? 

Nem tudom. De nem is számít. 

Akarom s élvezem minden percét 

Az időnek, mikor Veled lehetek! 

S most itt vagy hát, és én csak nézlek. 

Apró kezeid érintését vágyom. 

Szorosan hozzád bújni a vetett ágyon 

Bőröd illatát magamba szívni, 

És csak ölelni, forrón ölelni.